Egy figyelmeztető, egy nyolcórás, egy egynapos sztrájk után kedd óta nonstop munkabeszüntetéssel próbál jobb, garantált munkafeltételeket elérni a vezetőséggel folytatott tárgyalásokon a Makói Gumiipari Szakszervezet a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában - olvasható a Magyar Narancs oldalán.

Arról, hogy eddig miért nem sikerült megállapodni, miután tavaly a cégvezetés egyoldalúan felmondta az addigi kollektív szerződést, megoszlik a kft. és az MGSZ véleménye. A szakszervezet úgy gondolja, hogy miután érthetően megfogalmazta a kéréseit, úgy illik, hogy a cégvezetés tárgyaljon ezekről. A kft. viszont kinyilvánította, hogy egy szakszervezettel nem hajlandó tárgyalni, csak hárommal, függetlenül attól, hogy sztrájkbizottságot az MGSZ alakított.

A Continental csoporthoz tartozó cég kedden azt is nyilvánvalóvá tette, mit gondol a sztrájkolók követeléseiről. Azt, hogy a mostani helyzetben újra kell gondolni a dolgozók juttatási rendszerét: „a magyarországi bérszínvonal jóval magasabb, mint a régióban a versenytársainké, meg kell találnunk azokat a hatékonysági tényezőket, amik ahhoz segítenek minket, hogy az itt előállított termékek versenyképesek maradjanak. A hatékonyság egyik része az, hogy a juttatási rendszerünket milyen struktúrában és elemekkel építjük fel, úgy, hogy az biztosítsa munkaerőpiaci versenyképességünket. Erről szól ez a vita” – közölte a cég. A Continental megérti, hogy a szakszervezetek ragaszkodnak  „a múltból örökölt jogaikhoz, de ha ezt elfogadnánk, akkor versenyképességünket is befagyasztanánk a múltbeli szinteken.”

A merce.hu arról tudósított, hogy a keddi sztrájk kezdte után egy órával a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) elnöke olyan hírt kapott, miszerint több dolgozónak nem fogadták el a sztrájkban való részvételt bejelentő iratát, visszazavarták őket dolgozni.

Olyan hír is érkezett, miszerint lelki terrort alkalmaznak az üzemben: a csoportvezetők azt kérték, fejeződjön be a munkabeszüntetés, mert később majd emiatt többet kell dolgozni. 

A GSZSZ szerint a történet valójában arról szól, hogy a cégvezetés el akarja venni az idősebb dolgozóktól azokat a juttatásokat, amelyekért megdolgoztak, hogy ebből olyan alapot hozzon létre, amellyel vonzóvá tudják tenni ezt a munkát a fiatalok számára. Az iparágra jellemző, hogy míg 2017-ben a Continental dolgozói 10 százalékos bérelőnyben voltak a szektor átlagához képest, mostanra 8,4 százalékos hátrányba kerültek. A kft.-nek az lehet a célja a másik két szakszervezet bevonásával, hogy elhúzódjanak a tárgyalások, egészen addig, amíg a sztrájk már jogellenessé válik. 

A Continental a narancs.hu-nak szerdán eljuttatott közleményében azt írja, hogy tiszteletben tartja a dolgozók jogát a sztrájkhoz: „nem érkezett hozzánk információ kritikus sérelemről, amellett, hogy a munkabeszüntetés természetszerűen egy meghatározó stresszel járó helyzet mindannyiunk számára" – írta Hornyacsek Zoltán kommunikációs vezető, közölve azt is, az 1700 dolgozóból 346 vett részt eddig a munkabeszüntetésben. A kft. azt is jelezte, hogy kedden nem sikerült érdemben tárgyalni a kollektív szerződésről, mert az MGSZ-t a tárgyalóasztalnál ügyvéd képviselte. Mostantól mindennap várják tárgyalásra az MGSZ vezetőit is, a másik két szakszervezet mellett.

A makói fejleményeket az érdekképviseletek is követik. A győri Audi dolgozóinak üzenete után most a Vasas Szakszervezetnek a veszprémi Continental-üzemben dolgozó tagjai 500 ezer forintot ajánlottak fel a makóiak sztrájkalapjába.

Szintén támogatásáról biztosította a kedd óta sztrájkoló makói gumigyáriakat, közös szolidaritási nyilatkozattal hat szakszervezet Csongrád-Csanád megyei szervezete, köztük a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. 

A sztrájkolók mellett nyilvánított véleményt a közösségi oldalon Lázár János, a vásárhelyi-makói választókerület országgyűlési képviselője (Fidesz–KDNP), aki korábban sem rejtette véka alá a kft-ről alkotott véleményét. „Olyan nincs, hogy egy multi csak kér és kap, de amikor tehetné, nem akar visszaadni valamit azoknak, akiknek a profitját és a támogatását köszönheti" – írta most a politikus.

A Mérce arra emlékeztet, a kormánypárt is tehet arról, hogy ilyen helyzet alakult ki Makón, mert megalkotta a „nagypénteki rabszolgatörvényt".

Forrás: Magyar Narancs

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!