Véget ért a 24 órás sztrájk, a cégvezetés és a sztrájkbizottság tárgyalt is utána, de nem jött létre megállapodás. Az egyeztetéseket pénteken folytatják – olvasható a Népszavában.

Nem született megállapodás a Continental makói gumigyárában, miután véget ért csütörtök délután a 24 órás, három műszakon át tartó sztrájk. A sztrájkbizottság és a cég vezetősége ugyan délután leült tárgyalni, de a munkáltató végül további időt kért. A helyi szakszervezet szakértője ugyanis a cég nyilvános mérlegadatai alapján eléjük tárta, hogy követeléseik értéke a bértömeg mindössze fél százalékát teszi ki, ennél pedig az eddigi munkabeszüntetések valószínűleg nagyobb kárt okoztak – mondta el érdeklődésünkre Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke.

A gumigyári dolgozók a cég által nyáron felmondott kollektív szerződésben foglalt jogaikat szeretnék visszaszerezni.

Így többek között a korlátlanul elrendelhető túlórák, a régebb óta a cégnél dolgozók pluszjuttatásainak elvétele ellen küzdenek. Emiatt előbb egy 2 órás figyelmeztető, majd egy 8 órás sztrájkot szerveztek, és ezután került sor a 24 órás munkabeszüntetésre. A munkabeszüntetés részvételi arányairól csütörtökön kisebb számháború bontakozott ki a cég és a szakszervezet között. Radics Gábor azt mondja: a szerda délutáni és éjszakai műszak 70, a csütörtök délelőtti műszak 90 százaléka nem vette fel a munkát, a bérelt munkavállalók azonban nem csatlakozhattak az akcióhoz. A munkáltató azonban szerinte megpróbálta szépíteni a statisztikát azzal, hogy többeknek felajánlotta: vegyenek ki szabadságot, így sztrájkolhatnak is, és pénzt is kapnak.

Ez azonban nem így van, a munkabeszüntetés idején is jelen kell lenni a gyárban, fizetés pedig nem jár.

Pár tucat dolgozót megtévesztett az ajánlat, és éltek vele. A cég egyébként nyilvántartást vezet a sztrájkolókról: írásban kellett nyilatkozniuk részvételi szándékukról. Ezen dokumentumok a munkaügyi elszámolások alapjai és tényszerű forrásai a részvételi adatoknak, eszerint pedig a három műszak alatt összesen 592 fő vett részt az 1 700 munkatárs közül a sztrájkban – írta közleményében a vállalat.

Egy gyár működését ugyanakkor akár néhány tucat emberrel is meg lehet akasztani, márpedig Makón Radics Gábor szerint a termelés lényegében leállt. A sztrájk után a sztrájkbizottság és a cég vezetősége tárgyalóasztalhoz ült, majd abban maradtak, hogy péntek délután folytatják az egyeztetéseket.  

Forrás: Népszava

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!