Olyan vizsgák eredményeit is törölték, amelyekre nem is a mostani félév végén, hanem már korábban került sor – írja a HVG.

A hvg.hu-hoz eljuttatott levelek és Neptun-üzenetek tanúsága szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) elkezdték törölni a hallgatók korábban érvényesen megszerzett érdemjegyeit és gyakorlati eredményeit a Neptunból, összhangban azzal a tervvel, amelyről korábban számoltunk be, és amely alapján nulla kredittel zárnák le a hallgatók félévét. A már több hallgatónak kiküldött levelek alapján a Szarka Gábor kancellár által újonnan kinevezett oktatástámogatási igazgató kezdeményezte a törlést.

Törlésre került a 2020/21/1 félévről minden jegy és gyakorlati eredmény a hallgatói felületekről (Neptun). Természetesen az eredmények pótlása megtörténik, vagyis ismételt beírásra kerülnek a 2021. február 01. – február 19-e közé eső időszakban.

Ez áll a levélben, amelyet a Neptun rendszerüzenetei is megerősítenek az adott kurzusok vagy vizsgák eredményeinek törléséről.

A hvg.hu-nak nyilatkozó egyik hallgató emellett beszámolt arról is, hogy az osztályának olyan vizsgaeredményeit is törölték, amelyek nem is a mostani, az újonnan kinevezett vezetőség által vitatott őszi félévben történtek, hanem az annál korábbi, múlt tavasziban, csak a járvány miatt később tudták lezárni az adott tárgyat. A törlés ugyanakkor erre nem volt tekintettel, csak a dátumokra.

A hallgatók jogi ügyeit intéző Aujeszky Nóra, az SZFE másodéves televíziós műsorkészítő-hallgatója, aki korábban a jogi egyetemet is elvégezte, a hvg.hu-nak elmondta: „A hallgatóink természetesen jogorvoslattal élnek, ugyanis példátlan a jogsértés, amivel az elvégzett munkájukat annulálják, és értelmezhetetlen, hogy ősszel szerzett jegyeket valamilyen módon tavaszi félévben akarjanak rögzíteni. Már ha egyáltalán rögzítik, mert erre sincsen semmilyen garancia.” Hozzáteszi: a pótlás ráadásul csak azután történne meg, hogy a hallgatók beiratkoztak a tavaszi félévre, a hátuk mögött egy papíron nulla kredites félévvel.

Aujeszky elmondja ugyanakkor azt is: a hallgatók ahhoz a tanulmányi bizottsághoz nyújtják be a jogorvoslati kérelmeiket, amelynek az új vezetőség épp a napokban próbálta megváltoztatni az összetételét, egyszerűen úgy, hogy feltettek az SZFE honlapjára egy új Szervezeti és Működési Rendet, amelyben már az állt, hogy a bizottságba a kancellár is tagokat delegálhat.

 

Aujeszky szerint ez az egyetlen lépés több módon is törvénysértő: egyrészt a HÖK-nek véleményezési joga van, de nem keresték meg őket az SZMR módosítása előtt, másrészt a kancellár bele sem szólhatna az egyetem alapfeladatát, az oktatást érintő kérdésekbe, csak a működtetéssel és a gazdálkodással kapcsolatban vannak jogosultságai.

Mindenesetre a Tanulmányi, Fegyelmi és Szociális Bizottság összetételét törvényesen egyelőre nem lehetne megváltoztatni: a lépést a hallgatók megtámadták a bíróságon, így annak döntéséig a jog szerint nem történhet változás, mivel a lépés azonnali jogvédelmet biztosít.

Az ügy előzménye, hogy az SZFE oktatói több megbeszélésen arról az írásba nem adott tervről értesültek, hogy az új vezetőség bár eredeti törekvéseikkel ellentétben érvényesnek ismeri el az őszi félévet, de azt 0 kredittel zárják le, és az eredményeket majd csak februárban, utólag viszik fel a Neptunba.

A hallgatók és oktatók szerint e mögött vagy a büntetési szándék, vagy az egyetemi polgárság sakkban tartásának vágya lehet, de van, aki attól tart, az utólagos pótlás időszaka, amikor minden függőben lesz a Neptunban, visszaélésekre is lehetőséget ad. Az új vezetőség érve az volt, hogy mivel a Vidnyánszky Attila által vezetett kuratórium korábban betiltotta az oktatást az egyetemen a mostani periódusban, így most nem lehet lezárni a félévet. Az oktatók ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a Fővárosi Törvényszék rendelete ezt a tiltást hatályon kívül helyezte. Kerestük az egyetem kancellárját, de nem válaszolt kérdéseinkre; az új sajtófőnök később az Indexnek annyit nyilatkozott: „Hallgatóink nem zárják nulla kredittel a félévet.”

Fullajtár Andrea korábban a hvg.hu-nak nyilatkozva elmondta: a nulla kredites rendelkezés miatt mondott fel az egyetemen: „Egy feloldhatatlan ellentéttel találtam szembe magam, amikor kiderült, hogy a vezetőség meg akarja hamisítani a félévet. E forgatókönyv szerint a tanárnak hazudnia kellene a vizsgákról: ha nem teszi meg, a diákjai haragszanak rá, hiszen akkor nem igazolja utólag a krediteket, ha viszont megteszi, azt a saját tisztessége és becsülete bánja.”

Mint kedden reggel kiderült, az SZFE tiltakozó polgárai független alkotóműhelyt hoznak létre, részben azért, hogy a távozó tanárok és a hallgatók együtt folytathassák a munkát.

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!