Eddig még nem látott fekete ruhás „biztonsági őrök” akadályozták meg, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatója az ellenállásuk jelképévé vált piros-fehér szalagot helyezzen az egyetem épületére. A Vas utcai campusnál, a portás hívására megjelenő, nagydarab biztonságiak törvénytelennek nevezték a fiatal egyetemfoglaló lány (amúgy törvényes) akcióját.- Látható a HVG birtokába került videón.

A lapnak nyilatkozó hallgató elmondta, amikor a vírushelyzet miatt el kellett hagyniuk az épületet, azonnal leszedték az ellenállásuk jelképévé vált terelőszalagokat, ezért az első online fórumon úgy döntöttek, azt mindennap pótolni fogják.

„Az összes járványügyi előírás betartásával, egyéni politikai véleménynyilvánítás céljából, teljesen törvényes keretek között egy ember minden nap felrak egy szalagot a Vas utcai egyetemi épület előtti egyik oszlopra.”

Így is tesznek másfél hete, minden nap. A szalagokat, minden bizonnyal felsőbb utasításra minden nap le is szedték, egészen tegnapig, amikor a portás jelezte az aznap szalagozó diáklánynak, hogy ilyen esetekben ezentúl értesíteni kell a rendőrséget, majd szólt az egyetem biztonsági őreinek is, akik elküldték a bejárat elől a hallgatót.

Ami azért is furcsa, mert az egyetemen korábban soha nem voltak biztonsági őrök.

A HVG kérdésére a diákok elmondták, még soha nem találkoztak a felvételen látható férfiakkal, akik a teljesen törvényesen véleményt nyilvánító lányt videóra is vették. Az intézkedés kezdetén a nagydarab, eddig nem látott  emberek felszólították a hallgatót:

Mellőzzük már az ilyenfajta megnyilvánulásokat, jó?

A „biztonságiak” kérdésére, hogy a hallgató milyen jogon teszi ki a szalagot a lány elmondta, ő ebbe az iskolába jár. „Csak járt, hölgyem!” válaszolták a fekete ruhások, hozzátéve – „jelenleg a kormányrendelet nem teszi lehetővé”. A diák elmondta, ő online oktatásban továbbra is az SZFE hallgatója, az épületbe nem lépett be, így semmilyen kormányrendeletet nem sértett.

A HVG-nek nyilatkozó hallgató szerint minden bizonnyal a megfélemlítés a cél, hiszen három nagydarab férfi állt szemben egyetlen diáklánnyal, de a helyzet szerinte így is meglepő.

Ahogy arról a Mércén is beszámoltunk, a Színház és Filmművészeti egyetem hallgatói a strukturális átalakítás elleni tiltakozásukként, még szeptember elsején foglalták el az egyetem Vas utcai, majd több más épületét is. A blokádnak, 71 nap ellenállás után, végül a járványügyi intézkedések részeként bevezetett egyetemzár vetett véget.

A héten az egyetem hallgatóival összegeztük az elmúlt több, mint két és fél hónapot. Az SZFE ügyet pedig részletesen követtük, cikkeink a témában itt találhatóak.

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!