Ez egy szakmai vita, ami az intézmény keretein belül zajlik. Ez nem egy egyetemi vita – mondta a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ügyéről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Országgyűlés Kulturális Bizottsága meghallgatásán, ahol jottányit sem közeledett az ellenzék és a kormány álláspontja. A Népszava cikke.

A miniszter elmondta, hogy a cél az volt, hogy az egyetemeket ne az állam irányítsa, hanem egy olyan szakemberekből álló kuratórium, amely közelebbről látja az adott szakmát. Palkovics szerint az SZFE kuratóriumának három tagja „a szakmájának a csúcsát képviseli”, és megemlítette, hogy annak tagja egy jogász és egy vállalatvezető is. 

– Az egyetem autonómiája semmilyen módon nem változott. Az egyetem autonómiáját akkor érintettük volna, ha az alaptörvényt változtatjuk

– mondta a miniszter. Az állami fenntartású egyetemek esetében ugyanis az állami fenntartó – jelen esetben az Innovációs és Technológiai Minisztérium – ugyanazokkal a jogosultságokkal rendelkezik mint a kuratórium.

Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő kérdésére Palkovics László azt válaszolta, hogy nincs szükség arra, hogy az SZFE körüli vitába az ágazatért felelős miniszter beavatkozzon, az egyetemen belül pedig majd eldöntik, hogy mit és hogyan fognak tanítani: „ha ebbe beleavatkozna a miniszter, akkor lenne elég nagy ribillió”. Palkovics szerint az egyetemeknek változniuk kell, mivel az elmúlt időszakban kialakult struktúra nem biztos, hogy megfelelő.

– Ugyanúgy mint egy cég, ugyanúgy mint egy másik szervezet, az egyetemnek is változni kell, mert változik a körülöttünk lévő világ

– mondta a miniszter.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!