Tegnap számoltunk be arról, hogy Szarka Gábor kancellár és Novák Emil általános rektorhelyettes bejelentette, a kuratórium döntése nyomán leállítják az oktatást az SZFE-n, mivel nem tudják ellenőrizni azt – a tanév legközelebb 2021 februárjától folytatható, és nem ismerik el az első féléves tárgyakhoz tartozó kreditek teljesítését sem. A Mérce cikke.

Péntek este óta azonban több diák is elmondta a sajtónak, hogy ennek nem kívánnak eleget tenni. Gálosi Dóra a hallgatók nevében az Indexnek azt nyilatkozta:

hétfőn is ugyanúgy megy tovább az oktatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, mint eddig.

„Az oktatás felfüggesztése az Oktatási Hivatal hatásköre, és nem a Szarka Gábor vezette kuratóriumé. Mivel hivatalos értesítést az Oktatási Hivataltól nem kaptunk, mi úgy gondoljuk továbbra is folytatódik az oktatás az egyetemen” – tette hozzá az SZFE-s diák.

Szurdi Panna, egy másik hallgató a Telexnek nyilatkozott, aki szintén arról számolt be, hogy nem terveznek leállni az oktatással.

A legfontosabb nekünk a tanulás, az oktatást pedig minden létező dokumentációval bizonyítani tudjuk. Nem lehet eltiporni a tanszabadsághoz való jogunkat, teljesen indokolatlanul

– mondta.

Szurdi hozzátette, a blokád funkciója most átalakult, hiszen már nem csak arra van, hogy ne engedjenek be embereket; a legfőbb most az, hogy ők be tudjanak járni, mert különben bezárnák  az épületeket. A hallgatók jogászok véleményét is kikérik az ügyben, mert szerintük nincs jogalapja az oktatás felfüggesztésének.

A héten egyébként az is kiderült, hogy visszatartották az SZFE egyetemfoglaló hallgatóinak tanulmányi ösztöndíját és szociális támogatását. Az utalásoknak október végén kellett volna megérkezniük, de a HVG szerint még Szarka Gábor aláírására vártak. A kancellár újságírói kérdésre SMS-ben azt írta, a rászorulóknak szóló szociális támogatásokat „rövidesen kiutalják”.

Az Oktatói Hálózat a Facebook oldalán tette közzé pénteken, hogy a tanulmányi ösztöndíjakat már elutalták, a szociálist viszont még nem. A szervezet bejegyzésében azt írja, az SZFE Hallgatói Önkormányzata a befolyt pénzbeli támogatásokat osztja el a hallgatók helyzete és szükségei alapján.

 

Forrás: Mérce

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!