Nyilatkozatban állt ki húsz szakszervezet a főváros vezetése által a koronavírus-járvány okozta válság hatásainak enyhítésére kivetni tervezett újraindítási adó mellett; a dokumentumot a Főpolgármesteri Hivatal juttatta el csütörtökön az MTI-hez.

A Főpolgármesteri Hivatal azt közölte, hogy a nap folyamán szakszervezeti egyeztetést tartottak a Városházán az újraindítási adóról, ennek eredményeképpen fogadták el a közös nyilatkozatot a résztvevők.

Ebben emlékeztettek arra, hogy a fővárosi önkormányzat vezetése a válság hatásainak enyhítése érdekében kezdeményezte egy átmeneti jellegű, szektorális adó kivetését. Ez az iparűzési adó szempontjából az 5 milliárd forint adóalap feletti cégek számára jelentene többlethozzájárulást: ezek a jelenlegi 2 százalék helyett 2,5 százalékos iparűzési adót fizetnének.

"Olyan vállalatokról, olyan gazdasági szektorokról van szó, amelyeket a válság nem vagy kevésbé érintett, és az elmúlt hónapok adószabályozása pedig kifejezetten támogatott" - áll a dokumentumban.

Mint írták, a munkahelyek megőrzése sokszor kompromisszumokat követel.

Most azt látjuk, a társadalom érdeke az, hogy a bajban azok adjanak bele a közösbe, akiknek lehetőségük van rá! Most azt látjuk, hogy az újraindítási adó lehet a társadalom számára az egyik ilyen kompromisszumos megoldás

 - fogalmaztak.

Az újraindítási adóból befolyó összeg lehetőséget teremtene a fővárosi intézmények és cégek dolgozóinak 2021. évi bérfejlesztésére - áll a nyilatkozatban.

Az aláíró szakszervezetek kérik a törvényhozást, hogy biztosítsa ennek jogi lehetőségét, s a főváros mellett a települési önkormányzatok - a térség gazdasági helyzetének ismeretében - dönthessenek az újraindítási adóról, egy átmeneti jellegű iparűzési adó kivetéséről.

A nyilatkozat aláírói között szerepel a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete, a Főtáv Dolgozók Szakszervezete, a Fővárosi Vízművek Munkahelyi Szakszervezete, a Vendéglátó és Turisztikai Szakszervezet, a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete, az Egységes Közlekedési Szakszervezet, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, az Egyesült Villamosenergia-Ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, a Vízügyi, Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, a Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, valamint Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000.

Forrás: ATV

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!