A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) a közelgő szociális munka napja alkalmából nyílt levélben fordult Kásler Miklóshoz, az emberi erőforrások miniszteréhez – írja a Mérce.

A nyílt levélből kiderül, hogy már október 29-én is megkeresték a minisztert, a neki címzett levelet át is vették, tartalmát pedig ezúttal videóüzenet formájában osztotta meg Boros Péterné, az MKKSZ elnöke, aki ismét felhívja a figyelmet a szociális ágazatban dolgozók méltatlan helyzetére.

Boros Péterné felszólítja a minisztert, hogy a szociális munka napján, november 12-én díjazza egyszeri 500 000 forintos juttatással az ágazati dolgozók megfeszített munkáját.

Mint a szakszervezeti vezető mondta,

Követelem, hogy ezen a napon, az egészségügyi dolgozók szakmai napjához hasonlóan a szociális ágazatban dolgozó valamennyi kollégát, fenntartótól függetlenül, részesítse miniszteri dicséretben, a COVID-19 járvány egészségügyi kockázatának elviseléséért, hősies helytállásáért, kötelességtudatáért bátorságáért.

Valamennyi szociális ágazati dolgozó részére ezért pénzjutalom járjon, melynek összege személyenként 500 ezer forint, az átutalás napja pedig a szociális munka napja legyen.

A levélhez, melybe a videót is beágyazták, az MKKSZ mellékelte a szociális ágazati dolgozóknak feltett, „Te mire költenéd az 500.000 Ft-ot?” kérdésükre adott válaszokból készült válogatást is.

Az MKKSZ akciójáról mi is beszámoltunk, mint kiderült, a csaknem 80 százalékban a garantált bérminimumért (ez 2019-ben bruttó 195 ezer forint volt, 2020-ban pedig bruttó 211 ezer forint) dolgozó szociális munkásoknak mindenképp jól jönne az egyszeri jutalom.

Legtöbbjük olyan régóta halogatott, a mindennapi élethez és testi-lelki jólléthez szükséges dolgokra költene, ami a jelenlegi bérükből megfizethetetlen: saját, vagy családtagjaik egészségére, karácsonyi ünnepségre, gyerekeikre, lakhatásukra vagy egy kis pihenésre.

„Csináltatnék egy jó szemüveget, ami nem rontja tovább a szemem és a gyerekeimnek adnék belőle. Jó lenne egy szép karácsony is.”

„Nekem 1 német kályha a fűtésem. Vennék radiátorokat, csapokat, csöveket, és valahogy a munkadíj horror összegét, ami 1,5 havi teljes nettó béremet teszi ki, valahogy össze spórolnám… És hosszú évek után nem fáznék a házban…”

„Házi segítségnyújtásban dolgozom már több mint 8 éve. Egyedül nevelem a 10 éves lányomat, albérletben lakunk. Még nem voltunk együtt sosem nyaralni vagy esetleg 2-3 napos pihenésen sem. Ha lenne olyan kedves a kormány és értékelné a mi munkánkat is, akkor mindenképpen meglepném a lányomat egy hosszú hétvégés kikapcsolódással. A többi pedig jó lenne egy kis megtakarításnak, ami sosem árt, ha van mert a havi munkabérből félretenni nem igazán lehet.”

„A fogaimat csináltatnám meg belőle.”

„Én olyan karácsonyt varázsolnék a kisfiamnak, ami még sosem volt, pedig 15 éves. Lenne szép fenyőfánk és mindenféle finomság. De sajnos ez csak álom.”

„Házi segítségnyújtásban dolgozok 5 éve, imádom a munkám. Persze megterhelő is, főleg a koronavírus alatt, hisz mindenkinek erőn felül próbáltunk segíteni, helytállni, közben a lelküket is gondozni. Nekem ez az 500 ezer forintos jutalom nagyon nagyon jól jönne, végre ki tudnám cseréltetni az ablakaimat, amit sajnos már több mint 4 éve szeretnék!”

„Én a házam törlesztőjébe forgatnám, így a hitelem vége 4 hónappal előrébb jönne.”

„Szép karácsonyunk lenne. Téli lábbeli, kabát és még pár dolog amit nem tud az ember minden nap megvenni. Lenne hova költeni.”

Az egyszeri félmillió forint azonban csak tűzoltásra jó: a helyzet megnyugtató rendezéséhez nagy léptékű béremelésre lenne szükség, bérezésük ugyanis immár 13 éve változatlan, és talán a NER legnagyobb vesztesei. Annak ellenére, hogy a szociális ágazati dolgozókra a koronavírus-járvány idején még a szokásosnál is nagyobb teher nehezedik, egyelőre nincs a kormány napirendjén, hogy rendezzék a kirívóan alacsony béreket.

Mindennek ellenére a szociális ellátórendszer dolgozói nap mint nap ellátják a kiszolgáltatott helyzetű gyermekek és felnőttek védelmét, a fogyatékkal élők és az idős emberek támogatását, gondozását, mind bentlakásos intézményi, mind pedig házi segítségnyújtás, családsegítés, vagy épp a hajléktalanellátás és a pszichiátriai ellátás területén.

Az egyszeri, a járvány alatt tanúsított helytállást elismerendő juttatás mellett ezért is léptek a szociális ágazati dolgozók on-line sztrájkba. Mindeddig azonban a minisztérium részéről nem kaptak semmiféle utalást arra vonatkozólag, hogy a kormány hajlandó lenne rendezni helyzetüket.

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!