Meghívták a minisztert a Vas utcába, hogy kezdetét vehesse az érdemi tárgyalás. Az elmúlt napok fejleményeiről számoltak be a Színház-és Filmművészeti Egyetem hallgatói hétfőn, sajtótájékoztatón. Korábban kiadott közleményükben leszögezték és most is hangsúlyozták: szeptemberben a tanulmányi félév az intézményben kezdetét vette, az oktatás azóta is maradéktalanul zajlik – írja a HVG.

Mint a napokban kiderült, az Oktatási Hivatal a „kialakult vis maior helyzet soron kívüli megszüntetésére” szólította fel a fenntartó alapítványt. Az egyetem polgársága kérvényezte a hivatkozott végzés nyilvánossá tételét, illetve üdvözlik a vis maior megszüntetésének gondolatát. "Erre az egyetemet fenntartó alapítvány alapító jogainak törvényes gyakorlója, az Innovációs és Technológiai Minisztérium képes, ennek érdekében meghívjuk Dr. Palkovics Lászlót, és az általa felállított küldöttséget november 11-re, a Vas utcába, az Ódry Színpadra, hogy kezdetét vehesse az érdemi tárgyalás az egyetem közössége és az ágazatért felelős kormányzati szerv delegációja között" - jelentették be.

A sajtótájékoztatón az egyetem polgársága arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt hetekben az új vezetés számtalan módon próbálta ellehetetleníti a munkát, de közölték: hamis az az állítás, amely szerint az egyetemen folyó oktatási tevékenység nem nyomon követhető, nem ellenőrizhető. Hozzátették: nem felel meg a valóságnak Szarka Gábor újonnan bejelentett fenyegetése sem, miszerint az év végén lejár az egyetem akkreditációja. "Érvényes szerződésünk van arról, hogy az akkreditációs ellenőrzés a pandémia miatt csak 2024-ben lesz esedékes, természetesen az új vezetés ezt is megadakályozhatja, ha nem fizeti be az eljárási díjat határidőre" - tették hozzá.

Arról is szó esett, hogy meghívást kaptak egy barátságos egyeztetésre, amelyről a kuratórium egy tegnap esti tanácskozásán megállapította, hogy az egyetem polgársága nem megy el.

Vajon hogy találták ki? - tették fel a kérdés, majd hivatalosan is visszautasították a meghívást.

Kijelentették, a vezetőség állításaival szemben az épületek fertőtlenítése és a karbantartási munkálatok a közreműködésükkel megtörténtek, a munkabiztonsági vizsgálat eredménye szerint a polgárok nem szegték meg a tűz-és balesetvédelmi szabályokat, mindhárom helyszínen megoldott a nemdohányzók védelme, a pandémiás helyzet kezelését és a higiéniát pedig példamutatónak nevezte a vizsgálatot végző szakember.

A hallgatók kijelentették, hetekkel ezelőtt összeállították az oktatás ellenőrzésére szolgáló adatokat az Oktatási Hivatalnak, ám ennek benyújtását Szarka Gábor jogszerűtlenül akadályoztatja. A dokumentumot a mai napon nyilvánosságra hozzák, a hivatalhoz pedig személyesen juttatják el.

Forrás: HVG

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!