Nem várhatunk addig, míg sikerül aláásnia Magyarországnak az egyetem autonómiáját – fogalmazott Petra Kammerevert német szocialista EP-képviselő – olvasható  a Népszavában.

– Nem ez Orbán Viktor első kísérlete az akadémiai szabadság korlátozására, mert a felsőoktatási törvény megváltoztatásával már távozásra kényszerítette a CEU-t.

  Az EU Bíróságának közelmúltban hozott ítélete kimondta, hogy Magyarország ezzel megsértette az uniós szerződésbe foglalt alapvető jogokat. Most nem várhatunk addig, míg sikerül aláásnia az egyetem autonómiáját – nyilatkozta lapunknak a szakbizottsági vita után Petra Kammerevert német szocialista EP-képviselő, kiemelve, hogy az Európai Bizottsághoz fognak fordulni az SZFE ügyében. A politikus szerint erősen megkérdőjelezhető a kormányzat képviselőjének azon állítása, amely szerint az új vezetői struktúra és a megemelt pénzügyi támogatás modernizálni fogja az oktatást az intézményben.

– Megkérdeztem az államtitkárt, hogy mennyire körültekintően készítették elő az egyetemi menedzsment cseréjét, hogyan választották ki a tagjait és hogyan biztosítják a vélemény- és oktatási szabadságot, de egyik kérdésemre sem válaszolt

– fejtette ki az EP-képviselő, aki elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kuratórium elnöke, Vidnyánszky Attila felszólalásában megrágalmazta a diákokat, és megkérdőjelezte az intézmény múltját.

 – Őszintén kíváncsi vagyok rá, hogy ezek után hogyan képzeli az együttműködést az egyetem diákjaival és tanáraival – tette hozzá. Petra Kammerevert szerint a parlamenti szakbizottságában lezajlott véleménycsere arra is szolgált, hogy a képviselők kifejezzék támogatásukat az SZFE diákjai, dolgozói és mozgalmuk iránt.   Mint arról beszámoltunk: Vidnyánszky Attila az európai parlamenti meghallgatáson azzal vádolta az SZFE tiltakozó diákjait és tanárait, hogy baloldali mozgalmárok irányítják az akcióikat, tőlük kapnak kiképzést blokád emelésére, a pénteki tüntetést pedig a baloldali kampánynyitó nagygyűlésének nevezte.

Forrás: Népszava

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!