Mivel nem tapasztalható változás a kormányzat hozzáállásában a szociális szfréa dolgozóinak elismerését illetően, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) online sztrájkot hirdet október 27-ére. A Mérce cikke.

 Ezen a napon dolgozók és szakszervezetek videóüzeneteit teszik majd közzé az MKKSZ online felületein és megismétlik változatlan sztrájkköveteléseiket és hangsúlyozzák az 500 ezer forintos pluszjuttatás kifizetésének fontosságát a szociális ágazat minden dolgozója részére.

A szakszervezet hangsúlyozza: nem vitatja az egészségügyi dolgozóknak kiszabott jutalmat, sőt együtt örül velük. Ugyanakkor követeli, hogy ugyanilyen mértékű elismerés jár a szociális ágazat minden dolgozójának is, amit november 11-ig, a szociális munka napjáig ki kell fizetnie a kormánynak.

 A sztrájkot megelőzően az MKKSZ 4 napos „oktatást” tart a kormány azon döntéshozóinak, akik „elfelejtették„ az ágazat dolgozóit, amikor 500 ezer forintos pluszjuttatást osztottak azok részére, akik „akik derekasan helytálltak a koronavírus okozta nehézségek ellenére is„. Ennek keretében napi lebontásban  felsorolják majd az ágazat minden dolgozóját, majd a „témazáró” napján, november 11-én kiderül, „hányasra felel a kormány”, teljesítette-e a követeléseiket.

A jelképes online eseményre azért van szükség, mert – ahogy arról a Mércén folyamatosan beszámolunk – az ágazat dolgozói több mint másfél éve, 2019. márciusa óta próbálnak sztrájkba lépni, a kormány azonban minden alkalommal ellehetetlenítette azt.

Bár az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt ígérte, 2019. április 30-ig megteremti a szociális ágazatban dolgozók kollektív szerződéskötés jogalapját, illetve június 30-ig benyújtja a szociális ágazatban dolgozók több éves bérfelzárkóztatási programját, ez a mai napig nem történt meg.

A szakszervezetek ezért újabb sztrájkot hirdetettek 2019. október 10-re, amit azonban ismételten el kellett halasztaniuk, mert a kormány nem volt hajlandó megállapodni a „még elégséges szolgáltatások„ mértékében, 100%-os munkavégzést követelt a sztrájk ideje alatt, ezzel ellehetetlenítve azt.

Ez a megállapodás azóta sem született meg, a szakszervezetek beadványa jelenleg is a Kúriánál van, melynek döntéshozatali határideje nincs, vagyis még jó ideig húzódhat a már így is túl régóta halasztott sztrájk.

Idő közben ráadásul még a koronavírus-járvány is elérte országunkat, ami a rendkívül alulfizetett és egyébként is túlterhelt munkavállalókra még nagyobb nyomást helyezett, miközben az első hullám idején sem megfelelő mennyiségű védőfelszerelést, sem elismerés nem jutott  – az egészségügyhöz hasonlóan az élvonalban dolgozó – szociális ágazatnak a kormány, illetve az operatív törzs képviselői részéről.

A szakszervezetek tavasszal arra hívták fel a figyelmet: a szociális ellátórendszer dolgozói nap mint nap ellátják a kiszolgáltatott helyzetű gyermekek és felnőttek védelmét, a fogyatékkal élők és az idős emberek támogatását, gondozását, mind bentlakásos intézményi, mind pedig házi segítségnyújtás, családsegítés, vagy épp a hajléktalanellátás és a pszichiátriai ellátás területén, ezért elengedhetetlen egészségük védelme és munkájuk elismerése.

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!