Nem kapcsolták vissza az internetet a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Vas utcai épületében, sőt már a hálózati kábelt is leszerelték, így vezetékes internet sem elérhető – tudta meg a Telex. A lap úgy tudja, a hallgatók személyes holmijait kipakolták a nagy fórumok fő helyszíneként használt Ódry Színpadról, a termet bezárták, a portától pedig elkobozták a kulcsot, így oda már nem tudnak belépni.

A Telexnek Szurdi Panna hallgató azt mondta, wifi a Szentkirályi utcai épületben sincs, vezetékes internet pedig csak a nappali órákban, mert este hattól reggel hétig és hétvégén azt is lekapcsolják. Elmondása szerint az internetkorlátozás nagyban nehezíti a munkájukat, mert az utómunkákhoz szükség lenne szélessávú hozzáférésre, de nem rettennek el, és számos felajánlást kaptak, hogy valahogy megoldják ezt a helyzetet.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, kedden mind a Színház- és Filmművészeti Egyetem Szentkirályi utcai, mind a Vas utcai épületében, illetve az ahhoz tartozó kollégiumban kikapcsoltatta az internetet az egyetem újonnan kinevezett vezetése (mint az azóta kiderült, egészen pontosan Szarka Gábor kancellár).

Szarka Gábor korábban azt mondta, az egyetem területén minden nap este 6 és reggel 7 között fogják szüneteltetni az internetszolgáltatást, azonban most úgy tűnik, nem tartják magukat ehhez. Az új vezetőség azt is közölte: a tanköztársaságot befejezettnek tekinti, attól a továbbiakban elhatárolódik, annak infrastrukturális és pénzügyi feltételeit nem biztosítja.

Forrás: Mérce

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!