Tiltakozó akciót szervezett a Vasas Szakszervezeti Szövetség Pápán, a Yanfeng nevű, kínai-amerikai autóipari beszállító telephelye előtt, ahol autók belső borításait gyártják 18 000 négyzetméteren, 1 900 alkalmazottal – írja a Mérce.

A megmozdulás apropója, hogy a kormánnyal stratégiai partnerviszonyban álló cég igyekszik minden erejével ellehetetleníteni az üzemi tanács választást, csorbítva ezzel a munkások jogait.

Az akción részt vett László Zoltán, a Vasas alelnöke, Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, valamint Komjáthi Imre, a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese, akik az MSZP Facebook oldalán közzétett videóban jelentkeztek be a helyszínről nem sokkal este nyolc óra után.

László elmondta, van Pápán két Vasas alapszervezet is, ezek közül az egyik helyen jó a munkáltató és a szakszervezet kapcsolata és a munkások megfelelő körülmények között dolgoznak, de a másik cégnél – a Yanfengnél – folyamatos problémákba ütköznek.

Ennek egyik megnyilvánulása a jelenlegi konfliktus, ami abból fakad, hogy szeretnének a gyárban üzemi tanácsot választani, de ezt a cég úgy próbálja ellehetetleníteni, hogy

a munkahelyen munkaidőben nem szavazhatnak a munkatársak, munkaidőn kívül pedig nem tartózkodhatnak a gyár területén.

Vagyis hiába rakják ki a szavazóurnákat a gyárban, a munkások nem tudják leadni szavazataikat mert vagy tilos nekik, vagy nem lehetnek bent. Ahogy László fogalmazott,

nem tudjuk elfogatni azt a hozzáállást, hogy a munkavállalókat minden módon próbálják gáncsolni, a törvényben elrejtett apró kis csapdákból mindenhol akadályokat építeni a munkavállalói elképzelések, a munkavállalói érdekek elé. (…) Mi azt gondoljuk, hogy ezek a megoldások nem tisztességesek. Ezek a megoldások nem az együttműködésről szólnak.

A szakszervezeti vezető azt is elmondta, hogy ritkaságszámba megy az olyan munkahely, mint a másik pápai cég, amelyik emberszámba veszi a munkásokat – azonban a Vasas minden lehetőséget megragad, hogy fellépjen a Yanfenghez hasonlóan a munkásokkal tisztességtelenül bánó cégek ellen.

Telefonon is elértük Lászlót, aki elmondta, hogy a munkáltatóknak a törvény szerint kötelező lenne segíteniük az üzemi tanács választását, azonban a cég – melynek egyes egységei nagy területen helyezkednek el, szétszórva – nem engedélyezte a máshol bevett mozgóurnás szavazást.

Sőt, a cég egyetlen fix urnát engedélyezett, amit egy igen félreeső helyen állítottak fel egy olyan tárgyalóban, ahol mint mondta, a munkások nem szoktak megfordulni, és munkaidejük alatt nincs is idejük elmenni oda – ami azzal együtt, hogy a munkások munkaidőn keresztül nem tartózkodhatnak a gyár területén, egyenértékű a szavazás meggátolásával.

László véleménye szerint a munkáltató azzal, hogy ily módon ellehetetleníti az üzemi tanács-választást, megszegi a törvényt, minek betűje kimondja, hogy kifejezetten támogatnia kell.

Kordás László elmondta, a MASZSZ konföderációnak tagszervezete a Vasas, a tiltakozó munkásokat és a szakszervezetet pedig szolidaritásukról biztosította. Kordás szerint látszik, hogy a 2012-ben elfogadott NER-féle Munka Törvénykönyve rengeteg kiskaput rejt, melyekkel a munkáltatók élnek is – ezeket azonban be fogják záratni, mivel a szakszervezetek szerint nem lehetnek ilyen, a munkások kizsákmányolását és elnyomását elősegítő passzusok a törvényben. Mint mondta,

nem lehetnek kiskapuk a törvényben, melyek gátolják az üzemben lévő demokráciának a kiterjedését.

A MASZSZ elnöke kiemelte: gazdasági okokból is fontosak a rendezett munkakapcsolatok, mivel azok a cégek, ahol az együttműködésre helyezik a hangsúlyt, sokkal jobban tudják átvészelni az olyan válságos időszakokat is mint a mostani, a munkások termelékenysége is magasabb. Kordás azt is elmondta, a Vasas szakszervezetet és valamennyi tisztségviselőjét támogatják a munkások jogaiért folytatott harcukban.

Azt fogjuk követelni a kormánytól, hogy ezeket a kiskapukat zárja be, és csak olyan vállalkozás kaphasson állami támogatást, ahol rendezettek a munkaügyi kapcsolatok

– mondta el a szakszervezeti vezető.

Komjáthi Imre kifejtette, a Yanfeng nem az első olyan stratégiai partner cég, ami nem vesz tudomást a törvényekről, mert a kormány támogatását élvezi – miközben a kormánynak elsősorban a magyar dolgozók érdekeit kellene védenie az MSZP alelnöke szerint.

A politikus elmondta, véleménye szerint nem lehet a kormány stratégiai partnere olyan cég, ami elnyomja a munkásságot és érdekképviseleti szerveiket. Kifejtette, pártja segíteni kívánja a munkások, szakszervezetek harcát, és mint mondta, ezt igyekeznek képviselni az ellenzéki összefogásban is.

Ennek jegyében bemutatott egy határozati javaslatot, melyet az összes ellenzéki országgyűlési képviselő aláírt, és arról szól, hogy ne lehessen stratégiai partner az a cég, ahol nincsenek rendezett munkajogi kapcsolatok – ezt azonban mint mondta, a kormánypárti többség először bizottsági szinten, majd az országgyűlésben is leszavazta.

Forrás: Mérce

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!