Amennyiben a bíróság kimondja, hogy jogszerű az egyetemi oktatók sztrájkja, a kuratórium alternatív oktatást szervez – erről beszélt az ATV Híradójának Lajos Tamás, az SZFE-t fenntartó kuratórium tagja.

Miután a szerdai első sztrájktárgyalás eredménytelenül zárult, két órás figyelmeztető sztrájkba kezdtek a Színház-és Filmművészeti Egyetem dolgozói, akik követeléseiket az alábbi öt pontban foglalták össze:

  • Garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát!
  • Állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit!
  • Az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül az egyetemi közösség határozhassa meg!
  • Az egyetem rektorát, intézetvezetőit, osztályvezetőit demokratikus úton, a szenátusi képviseleten keresztül az egyetemi közösség választhassa meg!
  • Garantálják, hogy nem csökkentik az egyetem pénzügyi forrásait!

Lajos Tamás szerint ezek politikai követelések, ezért a sztrájk jogellenes. Az operatőr hozzátette: a kuratórium a magyar jogszabályok által adott, és megengedett keretek között vont magához jogokat. Lajos az ATV-nek elmondta, hogy amint jogi lehetőség nyílik rá, azonnal bírósághoz fordulnak, és ha a bíróság megállapítja, hogy ez egy törvényes sztrájk, akkor megszervezik az alternatív oktatást.

A kuratórium tagja részleteket nem árult el, de annyit elmondott, hogy lesz, aki tanítsa majd a diákokat, és a hely is megvan, ahol a félév folytatódhat.

Forrás: 24.hu