Pénteken az Index szerkesztőségében dolgozók bejelentették távozásukat, este pedig több ezer ember ember demonstrált a lap mellett.

Pénteken kezdeményezte felmondását az Index szinte valamennyi - több mint nyolcvan - munkatársa.

A szerkesztőségben dolgozók azt követően döntöttek így, hogy Bodolai László, az Index Zrt. igazgatóságának elnöke szerdán elbocsátotta a hírportál főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot. A munkatársak ezzel nem értettek egyet, azt kérték Bodolai Lászlótól, hogy helyezze vissza posztjára a főszerkesztőt, ám ennek a kérésnek az elnök nem tett eleget.

Az események után, péntek este a lapot és a szerkesztőséget támogató demonstrációt szerveztek. Több ezer ember gyűlt össze Óbudán, az Index szerkesztősége közelében - a Puskás Öcsi téren - a demonstrálók innen a Budai várba, a Karmelita kolostorhoz vonultak.

Forrás: napi.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!