Közös levélben kéri a Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Civil Közoktatási Platform, valamint több civil és szakmai szervezet a kormánytól, hogy a koronavírus-járvány miatt függessze fel a Nemzeti alaptanterv (Nat) szeptemberi bevezetését és átmenetileg a szakképzés átalakítását is.

Az Orbán Viktor miniszterelnöknek, Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek, Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek címzett levélben a Nat elhalasztására vonatkozó felvetést azzal indokolták, hogy

a rendelkezésre álló idő rendkívül rövid, az elvégzendő feladatok elől elvonja az időt az átállás a digitális munkarendre.

A halasztással a rendkívüli helyzetben szerzett tartalmi, módszertani tapasztalatok beépíthetők lennének az új tantervbe.

A szervezetek szerint önmagban is feszültséget jelent, hogy az új és módosított tankönyvek nem készültek el és a könyveket látatlanban kellene megrendelni, és ezt a Nat bevezetésének elhalasztásával enyhíteni lehetne.

A közelgő érettségivel kapcsolatban azt kérik, hogy az alternatív időpontok, megoldási javaslatok kidolgozásába vonják be a szakmai és érdekképviseleti szervezetek, valamint a diákság képviselőit.

A szakképzésben különösen aggályosnak tartják 30 ezer dolgozó munkajogi helyzetének átalakítását olyan időszakban, amikor rendkívüli munkajogi intézkedéseket kellett már, és minden bizonnyal kell is még foganatosítani.

Minimális elvárásként szükségesnek tartják az egyéb szabályok, rendelkezések hatályba léptetésének újragondolását is - jelezték a levélben.

Forrás: Infostart

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ