A pedagógus szakszervezetek most arra koncentrálnak, hogy közreműködjenek a járvány terjedésének lassításában – olvasható a Népszavában.

 A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) korábbi szándékainak megfelelően egyesítette sztrájkbizottságát, hiszen követeléseik hasonlóak.

Az elmúlt hetekben folytatott tárgyalások eredményeként a sztrájkköveteléseket is pontosították, kiegészítették. Ugyanakkor az Emmivel megkezdett, és a jövőben közösen folytatandó sztrájktárgyalásokat – a koronavírus-járvány terjedése miatt – határozatlan időre felfüggesztik 

- derül ki a PSZ és a PDSZ közös közleményéből.

Mint írják, bár az oktatásban dolgozók helyzete az elmúlt években sok szempontból és elfogadhatatlan módon a mélypontjára jutott, a két pedagógus szakszervezet most mégis arra koncentrál, hogy közreműködjön a koronavírus-járvány terjedésének lassításában, ezért is állt ki az elmúlt napokban határozattan az oktatási intézmények mielőbbi bezárása mellett.

A pedagógusok – hivatástudatukat helyezve előtérbe – minden tudásukat arra használják, hogy működtessék az oktatásban elrendelt új munkarendet. A tanárok kreativitását mutatja, hogy a közösségi oldalakon egymást segítő csoportok alakulnak, módszereket osztanak meg, hiszen egyik napról a másikra kell felkészülniük a digitális oktatásra. A társadalom is összefogott: digitális eszközöket ajánlanak fel cégek, mások tudásukat kamatoztatnák az internetes oktatásban

– olvasható a közleményben.

A PSZ és a PDSZ reméli: a kormány számára ebben a helyzetben ismét egyértelművé válik, hogy a pedagógusok, az őket képviselő szakszervezetek a társadalom, a gyermekek jövője iránt érzett felelősségből emelték fel eddig is hangjukat. Hivatásszeretetük és felelősségtudatuk megkérdőjelezhetetlen. A két szakszervezet reméli azt is, hogy a koronavírus elleni közös és sikeresen megvívott küzdelem után a közszolgálat egésze, ezen belül az oktatási dolgozók is megkapják végre a méltó erkölcsi és anyagi elismerést.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!