Orbán Viktor miniszterelnök és Simicska Lajos volt gimnáziuma, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 55 tanára is tiltakozik a Nemzeti alaptanterv ellen.

tanárok nevével ellátott nyílt levélben azt írják, "felelősen gondolkodó pedagógusként jelenlegi formájában elutasítjuk a NAT 2020 szeptemberében történő bevezetését", mert szerintük a többi közt

  • elmaradt az érdemi társadalmi vita, a szakmai egyeztetés a gyakorló pedagógusokkal és szakmai szervezetekkel;
  • szellemisége és túlzsúfolt tartalma nem gyerekbarát;
  • minimális teret ad a tanári szabadságnak és a tanulók kezdeményezéseinek, a helyi sajátosságoknak;
  • tovább csökkenti a természettudományos tárgyak szerepét, amit eddig az intézményükben előnyben részesítettek;
  • tovább növeli a terheket;
  • korszerűtlen;
  • nem ad időd a kritikus gondolkodásra, elmélyülésre.

Hozzáteszik azt is, hogy elfogadhatatlannak tartják

  • a NAT bevezetésének ütemezését, mert "április 30-ig lehetetlen igényes, a tanulóink érdeklődését és az új tankönyvek tartalmát figyelembe vevő, a szakmai munkaközösségek együttműködésére épülő" helyi tanterveket kidolgozni;
  • a túlszabályozottságot, a tanári szabadság súlyos megsértését;
  • a nevelési-oktatási programok erőltetett és gyorsított bevezetését.
Végezetül felszólítják az Emmi-t és a kormányt, hogy álljanak el az új Nemzeti alaptanterv bevezetésétől, és inkább kezdjen társadalmi egyeztetésbe egy jobb tanterv elkészítéséhez.

A magyar oktatás problémáiról, a Nemzeti alaptantervről már sok bírálat jelent meg, legutóbb az egyházi iskolák tanárainak higgadt állásfoglalása jelent meg. A nyílt levelet közel 1200 katolikus, evangélikus, református iskolában tanító tanár írta alá. Ott vannak köztük az ország neves piarista és ferences gimnáziumainak, az evangélikus Fasori Gimnáziumnak a tanárai, mint ahogy Soprontól Nyíregyházáig számos más egyházi iskola pedagógusa is. 

A Nemzeti alaptanterv eddig megjelent kritikáit a kormányzati kommunikáció  élből azzal verte vissza , hogy Soros György által pénzelt szervezetek vagy liberális egyetemi oktatók csinálják csak a balhét. Az ő hangjuk tompítására a kormány gyorsan felsorakoztatott maga mellett olyan, eddig a nyilvánosságban alig-alig szereplő "civil" tanári szervezeteket, amelyek lelkesen üdvözölték a NAT-ot. Ezek közül a legérdekesebb jelenség kétségtelenül a Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesülete nevű szervezet volt, amelyet Takaró Mihály irodalomtörténész vezet, aki egyben a NAT botrányos magyar nyelv és irodalom fejezetének szerzője is.  

Forrás: Index

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Munkajogi tanácsadó válaszol

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ