Vagy legalábbis nem árt. Persze, csak abban az esetben, ha a valódi történések valamennyire is számítanak. Persze nincs ilyesmire szükség, ha a történetet a szerző alakítja kedve szerint. Diószegi-Horváth Nóra, a Mérce főszerkesztője Nem elég sztrájkot hirdetni, akarni is kell címen írt publicisztikát (a cikk ide kattintva olvasható), amelyben a pedagógus szakszervezetek egymással való együttműködését, érdekvédelmi stratégiáit és mozgósítási taktikáit kritizálta. Az írásra Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Országos Választmányának tagja reagált, a választ változtatás nélkül közöljük – írja a Mérce.

 Az nem újdonság, hogy a PDSZ-t azzal a kritikával illetik, nem tudja megmozgatni a pedagógustársadalmat. Azt is tudjuk jól, hogy nagyon erős az igény egy széleskörű munkabeszüntetésre, mi is foglalkoztunk már a témával, egészen konkrétan részletekbe menően kifejtettük, miért nincs még sztrájk, hogyan akadályozza a hatalom egy törvényes munkabeszüntetés megvalósítását.

„Kokettálás a sztrájkkal”

Az általunk egyik legprogresszívebb sajtóterméknek tartott Mércétől azonban kissé meglepő az a színvonal, ahogy a sztrájk problémakörét megközelíti.

A portál újságírója úgy állítja be a korábbi években történt rövid ideig tartó, majd a tavaly meg nem valósult sztrájkokat, mintha a sikertelenség elsődleges oka a szakszervezetek összefogásának hiánya, és általában a szakszervezetek tehetetlensége, a szakszervezeti vezetők közötti rivalizálás lett volna.

Mi néhányan itt, a PDSZ-nél, akik évek óta a tanári munkák mellett, a szabadidőnk, a családunk, sokszor az egészségünk rovására is megfeszítve dolgozunk a sikeres nyomásgyakorlásért, nem tudunk szó nélkül elmenni a cikkben írtak mellett. Tegyünk hát rendet (ismét) sztrájkügyben.

A leírtakkal szemben az történt, hogy a cikket jegyző Diószegi-Horváth Nóra által is emlegetett 2016. évi sztrájkok közül a kétórás figyelmeztető sztrájkot valóban a PDSZ szervezte, de a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) által kezdeményezett egynapos sztrájk szervezésében ugyanúgy részt vettünk.

Tudniillik, a szakszervezetek a sztrájkot csak megszervezni tudják, annak sikere már mindenekelőtt azon múlik, hogy abban – szakszervezeti hovatartozás nélkül – hányan vesznek részt.

A sztrájkhoz pedig nem a szakszervezetek kedvéért kell csatlakozni, hanem a jó ügyért, vagyis a követelések teljesülése érdekében. Ezt sokan hajlamosak elfelejteni, mikor a sztrájkban való alacsony részvételért kizárólag a szakszervezeteket okolják.

A szakszervezet országos szinten „csak” a jogszerű sztrájk feltételeihez a törvényben előírt feltételeket tudja biztosítani, miközben helyi szinten tájékoztatunk, segédleteket és segítő önkénteseket toborzunk, biztosítunk, koordinálunk. Jómagam is éjt nappallá téve ebben dolgozom, ahogy minden egyes sztrájkban a 90-es évek óta. Így volt alkalmam nyomon követni azt is, hogy a hatalom birtokosai hogyan lehetetlenítik el fokról fokra a sztrájkjog gyakorlását.

Sztrájkolj, ha tudsz

Ahogyan azt minden bizonnyal Diószegi-Horváth Nóra is tudja, a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény egyes területeken tiltja, ill. korlátozza a sztrájkjog gyakorlását.

Utóbbi esetben a sztrájk megkezdésének feltétele az ún. még elégséges szolgáltatásokról történő megállapodás.

Ezt a sztrájktörvény korábban nem írta elő. A még elégséges szolgáltatásról csak tárgyalni voltak kötelesek a felek, de a megállapodás elmaradása nem befolyásolta a sztrájk jogszerűségét. A 2010. december 31-én hatályba lépett sztrájktörvény-módosítás azonban kötelezi a feleket a megállapodásra. Országos jelentőségű ügyekben a felek alatt a kormányt és a sztrájkbizottságot kezdeményező szakszervezetet vagy szakszervezeteket kell érteni.

Ugyanez a sztrájktörvény csak példálózó felsorolást tartalmaz arról, hogy melyek azok az ágazatok, területek, amelyek esetében még elégséges szolgáltatás biztosítása szükséges. Ilyenek a közforgalmú tömegközlekedés, a távközlés, az áram, a víz, a gáz és egyéb energia szolgáltatását ellátó szervek. Eldöntendő kérdés tehát először is az, hogy a nevelő-oktató intézményekben folyó tevékenység a sztrájk szervezésekor egyáltalán a még elégséges szolgáltatás körébe tartozik-e. Szerintünk nem.

Az egyeztetést azért kell mégis lefolytatni, mert amennyiben egy véghezvitt sztrájk során a bíróság utólag mégis kimondja, hogy meg kellett volna állapodni a még elégséges szolgáltatásról, a sztrájkot jogellenesnek nyilváníthatja.

Vagyis az abban résztvevőket úgy lehet tekinteni, hogy jogellenesen tagadták meg a munkavégzést, amely esetben a munkáltató a munkajogi retorzión túl még kártérítési követeléssel is felléphet a sztrájk szervezői és bizony, az abban résztvevők ellen is.

A sztrájktörvény kimondja, hogy

„a sztrájk akkor tartható meg, ha a felek a megállapodást megkötötték, vagy ennek meghiúsulása esetén bármelyikük kérelmére a munkaügyi perben eljáró bíróság jogerős határozata megállapította a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit. (…)

A munkaügyi perben eljáró bíróság öt munkanapon belül, nem peres eljárásban, szükség esetén a felek meghallgatása után dönt. A munkaügyi perben eljáró bíróság határozata ellen a közléstől számított öt napon belül fellebbezésnek van helye. A fellebbezést az ügy összes iratával együtt a beérkezése napján fel kell terjeszteni a másodfokú bírósághoz.”

A bírósági eljárás a fentiek alapján ránézésre nem tűnik hosszúnak, mivel a törvény rövid határidőket szab a döntésre, ám a bíróságok eddigi gyakorlata az volt, hogy az öt napot attól az időponttól számították, amikor az ellenérdekű fél az általuk feltett kérdésekre megküldte válaszát. Már önmagában ezzel is több héttel el lehet húzni az eljárást, ám mivel a Kúria számára a törvény nem szab határidőt, a Kúriáig elvitt jogviták hosszú hónapokra el tudják odázni a végső döntést.

Felmerülhet a kérdés, hogy jogerős ítélet birtokában miért nem lehet elkezdeni sztrájkot? Miért kell várni a Kúria ítéletére? Ennek két oka van:

1. A Kúria megváltoztathatja a másodfokú jogerős ítéletet, és az addig esetlegesen jogszerűnek nyilvánított sztrájk egycsapásra jogellenessé válhat.
2. Ha nemzetközi bíróságon meg akarjuk támadni a magyar sztrájktörvényt, ennek feltétele, hogy előtte minden hazai jogorvoslati lehetőséget kihasználtunk.

A sztrájktörvény azt is kimondja, hogy „amennyiben a sztrájkkövetelésben érintett munkáltató nem határozható meg, a Kormány öt napon belül kijelöli az egyeztető eljárásban résztvevő képviselőjét.”

A törvény egyértelműen rendelkezik arról, hogy a törvénymódosítást célzó sztrájkkövetelések esetén azokról a kormánnyal kell tárgyalni. A sztrájktörvény ugyanakkor nem határozza meg, hogy ilyen esetben a még elégséges szolgáltatásról is a kormánnyal kell-e egyeztetni, vagy azzal az érintett munkáltatóval, ahol a sztrájk lebonyolítása konkrétan történni fog. Az eddigi, sokéves gyakorlat az volt, hogy a még elégséges szolgáltatásról az érintett munkáltatókkal egyeztettünk.

2013 májusában futottunk egy sikeres kört a bíróságon: annak jogerős álláspontja szerint ugyanis minden szempontból jogszerű és korrekt volt a PDSZ által meghirdetett márciusi sztrájk. A másodfokú határozat kimondta, hogy a pedagógus és az iskola nem kötelezhető elégséges szolgálat teljesítésére, annak biztosítása, megszervezése a tankerület feladata. A bíróság helyt adott a PDSZ álláspontjának, mely tankerületenként egy intézmény kijelöléséről szólt.

Tavaly februárban a PDSZ szolidaritási sztrájkot hirdetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) 2019. március 14-ére szervezett kétórás figyelmeztető sztrájkjának időtartamára. A bevált gyakorlat szerint ezúttal is a munkáltatókkal – tankerületi központokkal és szakképzési centrumokkal – kötöttük meg a megállapodást. Ennek ellenére 2019. májusában, mikor a PDSZ sztrájkköveteléseiért szervezett „rendes” sztrájkot előkészítő egyeztetést kezdeményeztük, azt a választ kaptuk azoktól a munkáltatóktól is, akikkel alig pár hónappal előtte megállapodtunk, hogy nem velük, hanem a kormánnyal kell még elégséges szolgáltatásról megállapodni.

Jelenleg azért húzódik a jogvita, mert az erről szóló másodfokú ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmünket lassan egy éve nem bírálja el a Kúria.

Unalmas, bonyolult, követhetetlen? Nos, mi ebben a jogi hercehurcában vagyunk évek óta. Mégpedig azért, mert ugyanazt szeretnénk, mint az oktatás ügyéért joggal aggódó újságíró: egységes és hatékony érdekérvényesítést.

Forrás: Mérce