Az összes tehervonatot megállítanánk – mondja a szakszervezeti vezető. El lehet képzelni, hogy vajon hogyan tudnának közlekedni a személyvonatok.

A MÁV vezetésének állítólag nincs felhatalmazása arra, hogy bérajánlatot tegyen.

Igaz, állami tulajdonú vállalatról van szó, de valakivel csak kell tárgyalni. Amint Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke a Klubrádióban elmondta, egyébként sok mindenben egyetértenek a menedzsmenttel, a tulajdonosnak hozzá kell járulnia a béremeléshez.

Tény, hogy volt egy 8 százalékos emelés, de csak azoknál, akik még a minimálbért, illetve a garantált bérminimumot sem érték el.

A szakszervezet 10 százalékos, általános bérfejlesztést kér, ezen kívül például a hűségpénz emelését, egyszeri juttatást, nyugdíjpénztári hozzájárulást és hasonlókat, amelyekkel együtt a keresetnövekedés elérhetné a 15 százalékot. Kezelni kell a bértorlódást is, ami a minimálbér emeléséből fakad, hogy egy régi szakember azért többet kapjon, mint egy kezdő.

A Vasutasok Szakszervezete még tárgyal a többi meghatározó szakszervezettel is, hogy már napokon belül együtt kezdeményezzék a kollektív munkaügyi vitát. Ezután a szabályok szerint azonnal meg kell kezdeni a tárgyalást, amelyen a munkáltatónak már meg kell tennie az ajánlatát. Sikertelen tárgyalások esetén meg lehet szervezni a sztrájkot. A folyamatot a négy nagy szakszervezetnek együtt kellene végig vinnie, de szükség esetén a VSZ egyedül is hajlandó rá.

Sztrájkolni azonban Magyarországon törvényesen nem könnyű.

A MÁV-nál például közlekedtetni kell a személyszállító vonatok kétharmadát. Csakhogy ez a tehervonatokra nem vonatkozik. Vagyis ha azok megállnak, megbénulhat az egész forgalom. Meleg János emlékeztetett arra, hogy a felsővezeték leszakadása is mekkora a káoszt tud okozni. Megjegyezte azonban, hogy a szakszervezet tarsolyában vannak még másféle eszközök is.

Forrás: Klubrádió

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ