Napokon belül megalakulhat a sztrájkbizottság a BKV-nál, mivel a kollektív munkaügyi vitában sem született megállapodás a béremelésről - közölte az InfoRádióval az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke, Naszályi Gábor. A legnagyobb állami vállalatoknál még idei emelési ajánlatra is hiába várnak a munkavállalók.

Ötödik alkalommal utasították el a szakszervezetek a cég vezetése által tett első, vállalhatatlan béremelési ajánlatot a múlt pénteken - mondta az InfoRádiónak Naszályi Gábort, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke. Hozzátette, hogy "mivel nincs elmozdulás, és tényleg csak nézegetjük egymást az asztal mellett, ezért mi már kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztünk egységesen", vagyis a reprezentatív szakszervezetek és egyéb szervezetek is, gyakorlatilag a teljes BKV dolgozói létszám képviseletében.

Tehát a kollektív munkaügyi vita első fordulója zajlott pénteken - hangsúlyozta az elnök.

Hozzátéve, hogy ha ez nem hoz eredményt, akkor lehet egyáltalán sztrájkban gondolkodni, ez a munkabeszüntetés előszobája. Arra a felvetésre, hogy a sztrájktörvény nem nagyon kedvez a közszolgáltató vállalatok esetében a munkavállalói érdekérvényesítés ezen formájának, az elnök megjegyezte, hogy

majdnem hogy lehetetlenné teszi. Gyakorlatilag van egy forgatókönyvünk, hiszen tavaly ahhoz, hogy egyáltalán megkezdődjenek a tárgyalások, már be kellett jelentenünk a sztrájkkészültséget. Én még továbbra is abban bízom, hogy nem kerül erre sor, de amennyiben igen, akkor ezt a forgatókönyvet elővesszük, megnézzük, hogy mennyire tartható, aktualizáljuk és megyünk tovább

- mondta Naszályi Gábor.

Emlékeztetett arra is, hogy 2019-ben is csak akkor kezdődtek meg a béremelésről szóló egyeztetések a vállalatnál amikor a sztrájk-előkészületeket megtették. A megállapodás megszületett ugyan, de éppen az Egységes Közlekedési Szakszervezet nem fogadta el a megajánlott, ugyancsak 8 százalékos emelést. A sztrájkkésszültség sem volt elég az elégséges emelés kikényszerítéséhez, de a két másik reprezentatív szakszervezet elfogadta a cégvezetés ajánlatát. Azt azért hozzá kell tenni, hogy miután a többiek elfogadták, már értelmezhetetlenné vált a sztrájk, hiszen nyilvánvalóan csak a munkavállalók döntő többsége tud ilyen sztrájkba beleállni, és ezzel eredményt elérni - mondta az elnök. Szerinte egy szervezet önmagában nem tud sztrájkot lefolytatni, azért sem, mert több ágazatban és nagy lefedettséggel lehet egyáltalán csak olyan munkabeszüntetést lefolytatni, amelyik érezhető eredményt hozhat.

A BKV vezetése 8 százalékos emelést ajánlott, a szakszervezetek 15 százalékot követelnek.

Ezzel már elégedettek lennének, bár már a tárgyalások megkezdésekor jelezték, hogy ez sem elegendő, mindössze a cég teljesítőképessége miatt nem kérnek többet. "Mindenki erre kíváncsi, hogy meddig lehetne lemenni, igazából ezért mondom, hogy akkor lennénk elégedettek, ha ezt a 15 százalékot megkapnánk, és bármilyen kompromisszum is születik, akkor, hogyha valóban értékelhető ajánlatot kapunk, akkor az már biztos, hogy nem lenne teljes elégedettségre okot adó állapot" - tette hozzá Naszályi Gábor.

Az állami vállalatoknál még emelési ajánlat sincs

A Magyar Szakszervezeti Szövetség a hétvégén elindított egy felhívást annak érdekében, hogy az állami cégeknél is - legyen az Volán, MÁV, távfűtő művek, vízművek - történjen meg az emelés, hiszen ott még ajánlat sem született - hangsúlyozta Naszályi Gábor, aki egyúttal a MASZSZ elnökségi tagja is. Szerinte

láthatóan egymásra várnak a vállalatok, illetve a főváros meg az állami cégek.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet éppen hétfőn szembesült azzal, hogy Tatabányán, ahol egy kis városi cég alakult két évvel ezelőtt, ott lehet, hogy az új vezetés le is váltja az ottani döntéshozót. Ugyan

van egy olyan kötelezettség, hogy február 28-ig megállapodást kellene kötni, ehhez képest viszont egyáltalán nincs kivel leüljön tárgyalni a szakszervezet a munkaügyi kapcsolatokban.

Tehát van, ahol még rosszabb helyzet, mint a BKV-nál, mert az utóbbinál ugyan nem értékelhető, de legalább ajánlatot kaptunk a munkáltatótól - tette hozzá az elnök.

Forrás: Infostart

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!