A könyvtárakban, múzeumokban, levéltárakban, közművelődési intézményekben dolgozók elfogadhatatlanul alacsony bére miatt idén is tüntetést rendez a Magyar Kultúra Napján a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) – írja a Népszava.

A szakszervezet demonstrációja kényszerű hagyomány 2015 óta: a kulturális ágazatban dolgozók bére ugyanis több mint egy évtizede nevetségesen alacsony. Évekkel ezelőtt több lap, így a Népszava is megírta: például egy muzeológus fizetése nagyjából azonos egy múzeumi karbantartó, teremőr vagy takarító fizetésével, azaz a végzettséget és a szakmában eltöltött évek számát honoráló bérkompenzáció is elégtelennek bizonyult. Az Abcúg egy korábbi riportja arról számolt be: könyvtárosok képeztetik át magukat műkörmösnek, vagy állnak be egy áruház pénztáros pultja mögé, mert megélhetési gondjaik vannak.

A helyzet azóta is változatlan: a KKDSZ összegzése szerint a kulturális ágazatban dolgozók bére még a költségvetésben dolgozók egyébként sem magas átlagbérét sem éri el.

„A kormányzat bérpolitikájának eredményeként 2020-ban ott tartunk, hogy szinte az ágazat összes dolgozója – alapfizetését tekintve – a garantált bérminimumot kapja.”

A KKDSZ nyílt levele ekként foglalja össze az Orbán-kormány kultúrpolitikáját:

A kulturális kormányzat vezetője büszkén jelenti ki, hogy a magyarság a nyugat-európai népeknél jobban őrzi európai kulturális értékeit. Kijelenti, hogy az elmúlt években komoly előrelépés történt a kulturális alapellátásban, amely a legkisebb falvakba is eljuttatja a kultúrát. A kormány látványberuházásokkal bizonyítja elkötelezettségét, de a nemzeti közművelődés alapintézményei a vidéki könyvtárak, múzeumok, művelődési otthonok működési feltételei szinte semmit sem javultak az elmúlt években. Egyre több kulturális nonprofit kft. működik az országban, ami csak a fenntartó és nem a munkavégzés minősége szempontjából kedvező.

A tüntetést a tervek szerint január 22-én fél ötkor tartják, bár a helyszín még bizonytalan, feltehetően az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szalay utcai székházának közelében lesz, ahogy a korábbi években. Az idei szlogen: „A kultúra értékei romokban,  a béreink alatta.” A rendezvényen többek között Tamás Gáspár Miklós filozófus mond beszédet. A peticiok.com-on a KKDSZ kiáltványát aláírásokkal is lehet támogatni.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!