Több ezren gyűltek össze a Kossuth téren a Pedagógus Szakszervezet által szervezett tüntetésre – olvasható a Klubrádió oldalán.

A demonstráción egyebek mellett értékálló bért, a túlmunka kérdés rendezését, a munkaterhek csökkentését követelik. Azt is várják a kormánytól, hogy maradjanak közalkalmazotti státuszban a szakképzésben dolgozók és vonják vissza a hatévesek kötelező beiskolázását.

A követeléseket tartalmazó petíciót átadták az EMMI és ITM részére.

A Demokratikus Koalíció szolidáris a tanárokkal és támogatja a ma délutáni pedagógustüntetést - áll a párt közleményében. A DK szerint az Orbán-kormányon kívül nincs egyetlen olyan kormány sem Európában, amely ne ismerné fel, hogy aki a tanárok ügyét nem támogatja, az a diákokat, a jövő generációt nem támogatja. Azt írják, a DK egyetért a tanárok követeléseivel és ismét emlékezteti a kormányt: akik a ma gyerekeit tanítják, azok a holnap felnőttjeire, a holnap Magyarországára vannak hatással.

Az Emmi a tüntetésre reagálva közleményt adott ki, ebben egyebek mellett azt írták, hogy a minisztérium eddig is nyitottan állt a már hónapok óta zajló tárgyalásokhoz, és ezután is nyitott, kész megvizsgálni a további bérigényeket.

A kommünikében a minisztérium azt is írta, hogy a pedagógusok nem a kormány ellen, hanem a még magasabb bérekért tüntetnek, ezért felháborítónak tartják, hogy a mai rendezvényre az ellenzék és a Soros-hálózat is rátelepedett, és megint csak saját politikai céljaikhoz akarják felhasználni a pedagógusokat.

A tüntetésen beszédet mondott Csóti Csaba a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke. 

A tüntetésen Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta, egy éve azért voltak itt, mert a kormány elfogadta, az akkor "rabszolgatörvénynek" nevezett gyalázatos törvényt. Azt mondta, nem akarnak túlterhelt tanárokat és nem akarnak túlterhelt gyerekeket sem. Azt is szeretnék, ha mindenki gyereke ugyanakkora eséllyel kerülne be az oktatásba.

Szolga Bálint diák arról beszélt,  abszúrdnak tartja, hogy azokat a tanárokat tartják hibásnak az oktatás jelenlegi helyzetéért, akik jelenleg is a Kossuth téren demonstrálnak vele karöltve és nem a mögötte álló épületben ülő politikusokat, akik nem képesek egy normlisan működő oktatásügyi minisztériumot létrehozni.

A tüntetést szervező Pedagógusok Szakszervezetének elnöke beszédét úgy kezdte:

A gyerekeink jövője miatt vagyunk itt. Üzenjük meg közösen a kormánynak, hogy nekünk fontos az oktatás."Hosszú hónapokon át keményen küzdöttek, hogy a kormánnyal megoldást találjanak a tárgyalóasztalnál. Ez nem sikerült."Most azért vagyunk itt, hogy megmutassuk addig nem adjuk fel amíg nem teljestík a követeléseinket. Nem csak a pedagógusok béréért jöttünk. Elvették a szülőktől és a pedagógusoktól, hogy eldöntsék érett-e egy 6 éves gyerek az iskolára. Hagyjuk hogy a gyerekek többet dolgozzanak, mint mi felnőttek? Csökkentsék a diákok óraszámát!

- mondta Szabó Zsuzsa."Mindenki tudja, hogy van pedagógushiány a kormányállításával ellentétben. Bizonyítja ezt az is, hogy több tanár képesítés nélkül tanít."- Szabó hozzátette, ismer olyan tanárt, aki 8 tantárgyat tanít egyszerre."40 óra helyett 65 órát dolgozik átlagosan egy pedagógus a gyalázatosan alacsony bérért. Majd emellé másodállást kell vállalnia, hogy el tudja látni a családját. Béremelést követelünk!" - mondta  Szabó Zsuzsa."Követeljük, hogy a kormány egyeztessen a szakszervezetekkel. Békét, nyugalmat és közös megegyezést szeretnénk. Ha az oktatásnak nincs jövője, a nemzetnek sincs." - zárta beszédét.

Fekete esernyők alatt állva emlékeztetik a kormányt, hogy nem randalírozni jöttek, hanem a gyerekek és a tanárok jövője miatt.Szabó Zsuzsa azt kérte, minden oktatási intézményben nyissanak ki egy fekete esernyőt és addig ne csukják össze, amíg a követelések nem teljesülnek.

Forrás: Klubrádió

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!