A pedagógus-szakszervezetek bejelentésére pénteken közös közleményben reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A pedagógus- és más szakszervezetek által bejelentett tüntetés ismét az ellenzék és a Soros-hálózat politikai céljait, nem a pedagógusokat, pláne nem a gyermekeket szolgálja

– áll a közleményben. Megjegyezték, ugyanazok a szakszervezetek készülnek a jövő héten tüntetésre, amelyek eddig is minden ellenzéki és Soros-hálózat által szervezett akció mögé beálltak. Most is ezt teszik, a Soros-hálózat háromnapos tüntetéséhez csatlakoznak – tették hozzá.

Az Emmi és az ITM kiemelte azt is, hogy az oktatásba, az iskolák fejlesztésére, a pedagógusok bérére, a diákok és szüleik támogatására napjainkban minden eddiginél több pénz megy.

A pedagógusok voltak az elsők, akiknél átfogó béremelési program indult, átlagosan 50 százalékkal emelkedett a pedagógusok bére, és jövő januártól a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére átlagosan további 30 százalékkal emelkedik.

Ez a pedagógusoknak egyértelműen jó

– emelték ki, hozzáfűzve: megértik, hogy a szakszervezeteknek nem jó, a szakszervezeteknek azzal van bajuk, hogy az érintettek a munka törvénykönyve hatálya alá, rugalmasabb foglalkoztatási körülmények közé kerülnek majd, és ez a szakszervezeteknek nem jó.

Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke pénteken jelentette be, hogy szervezetük több, az oktatás területén érdekképviseletet ellátó szervezet támogatásával a gyermekek jövője érdekében demonstrációt tart november 30-án Budapesten.

A demonstrációról azután döntöttek, hogy a szakszervezetnek és a kormánynak a pedagógusok béremeléséről és a munkaterhek csökkentéséről folytatott tárgyalásai a szakszervezet által adott november 22-i határidőig, vagyis a magyar közoktatás napjáig nem vezettek eredményre – közölte.