Meghirdette budapesti demonstrációját a Pedagógusok Szakszervezete, miután az elmúlt hetek tárgyalásai sem vezettek eredményre – írja a Népszava.

November 30-án tartja meg korábban megígért budapesti tüntetését a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) – derült ki a Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének felhívásából. Felidézték: a kormány a tárgyalások során nem veszi figyelembe a szakszervezetek véleményét, „kényük-kedvük” szerint változtatják a törvényeket. „Nincs hová é miért hátrálnunk! Ki kell mondanunk, hogy eddig és ne tovább!” – írták.

 Szabó Zsuzsa PSZ-elnök szeptember végén jelentette be: a kormánynak a magyar közoktatás napjáig, vagyis november 22-ig van ideje, hogy teljesítse a szakszervezet követeléseit (többletterhek, pedagógus óraszámok csökkentése, minden iskolai dolgozóra – pedagógus és nem pedagógus végzettségűre – kiterjedő béremelés, a bérek vetítési alapjának minimálbérhez kötése, túlmunkák kifizetése, kiszámítható jogalkotás), ha ez nem történik meg, az őszi tüntetés után jövő év elején sztrájkra is sor kerülhet.

A tüntetésre és a sztrájkra 100 millió forintos akcióalapot különítettek el.

A PSZ elnöke nemrég arról is beszámolt, hiába próbáltak egyeztetni a kormánnyal, az elmúlt hetek tárgyalásai továbbra sem vezettek eredményre.

Az oktatásirányítás új szakképzési törvénnyel is előállt, amit sem az érdekképviseletekkel, sem más szakmai szervezetekkel – még a kormány által létrehozott Szakképzési Innovációs Tanáccsal (SZIT) sem – egyeztettek, s mint utólag kiderült, teljesen kiszolgáltatottá tenné a szakképző intézményekben dolgozó pedagógusokat.

A PSZ ezért ki is lépett a SZIT-ből. „A tüntetésünk nem fog mindent egy csapásra megváltoztatni, de a januárra tervezett sztrájkkal együtt alapköve lesz annak a falnak, amely megállítja, majd visszafordítja ezt az összeomlás felé tartó folyamatot” – olvasható a felhívásban. Minden változtatni akaró pedagógust csatlakozásra buzdítanak, mint írták, „helyetted senki sem harcol a jogaidért, a béredért, a jobb munkakörülményekért!”.  

Forrás: Népszava

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ