Nincsenek könnyű helyzetben a szakszervezetek, amikor arról kell dönteniük, alkalmazzák-e a legerősebbnek gondolt fegyverüket, a sztrájkot. A kormány törvényátíró szuper-erejével gondoskodott arról, hogy Magyarországon ne lehessen jogszerű, de ütős sztrájkot szervezni – írja a Népszavában Juhász Dániel véleménycikkében.

 Az utóbbi években a sztrájk majdhogynem nevetség tárgyává, töltetlen fegyverré vált. Különösen az országos sztrájk. Bejelentik, aztán vagy elmarad, vagy kudarcba fullad. Bejelentik, és a legtöbben legyintenek rá, nem veszik komolyan – sokszor még azok sem, akiknek érdekükben állna egy erőteljes kiállás. 

A szakszervezeteknek sok mindent mérlegelniük kell. Egyrészt ciki, ha negyedévente sztrájkkal fenyegetőznek, aztán kétszáz ember csatlakozik országosan. De ugyanolyan ciki az is, ha a munkavállalók azt látják, azt érzik, az érdekképviseletek nem állnak ki értük, nem képesek oda ütni, ahova kell.

Csakhogy a szakszervezeteknek nincs egy több százezer fős robothadseregük, akik sztrájkolnának a munkavállalók helyett. 

Most a Pedagógusok Szakszervezete helyezett sztrájkot kilátásba, ha a kormány nem teljesíti évek óta fennálló követeléseiket. Merész lépés már a sztrájk lebegtetése is. Tapasztalhattuk: hiába ég a tető a fejük felett, a pedagógusok többsége inkább behúzott nyakkal ül a tanáriban, abban reménykedve, így megúszhatja.

Létrejött egy ördögi kör: a szakszervezet erőtlenné válik, ha a dolgozó nem áll oda mellé, amikor hívják. A dolgozó viszont azért nem áll oda, mert attól tart, az erőtlen szakszervezet nem tudja megvédeni. 

Nem valószínű, hogy a kormányban berezeltek volna a PSZ bejelentésétől. Ha lenne politikai akarat a követelések teljesítésére, már megtették volna.

Januárban kiderül, a tanárok felelnek-e a hívásra, kiállnak-e a szakszervezet mellett. Kiállnak-e önmagukért.

Forrás: Népszava