Országos aláírásgyűjtés indul: roma érdekvédők szeretnék elérni, hogy tizennyolc évre állítsák vissza a tankötelezettségi korhatárt.

„Tanulni akarunk!” – idén ez volt a jelmondata a hetedik alkalommal meghirdetett Roma Büszkeség Napjának. A helyszín korábban mindig Budapest volt, a felvonulást most először tartották vidéken, méghozzá a nógrádi megyeszékhelyen, Salgótarjánban. A rendezvényt az Idetartozunk Egyesület, valamint a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége szervezte. Az előzetes bejelentkezések alapján nemcsak a környező településekről, hanem – egyebek mellett – a fővárosból, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Pest megyéből, de még Szlovákiából is érkeztek romák Salgótarjánba. 

Érezzétek jól magatokat! - köszöntette Szomora Szilárd főszervező az összegyűlt, mintegy 400 embert szombat délután, az Öblösüveg-gyárnál. Részt vett a rendezvényen Vecsei Miklós társadalmi felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos is. 

A tömeg rendőri felvezetéssel, zenélve és énekelve, roma zászlókat lengetve indult a városközpont felé. A vonulók időnként jelszavakat skandáltak: 

„A szegregációs senkinek sem jó!”, „Oktatást, ne koplalást!”, „Opre, roma!” (Fel, romák!).

 Útközben megemlékeztek az elhunyt salgótarjáni művészekről. Virágot helyeztek el Oláh Jolán és Balogh Balázs András festők, Szepesi József költő, író lakhelyénél, végül pedig Balázs János festő, költő, író szobránál.

A főtéren felolvasták a Salgótarjánban született Snétberger Ferenc üzenetét: a gitárművész hangsúlyozta, hogy mindenkit megillet az önbecsülés, az emberi méltóság és a jogegyenlőség. Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület vezetője bejelentette,

országos aláírásgyűjtést indítanak annak érdekében, hogy a tankötelezettség korhatárát állítsák vissza tizennyolc évre.  Követelik továbbá, hogy az érettségit adó intézményekben tanuló hátrányos helyzetű fiatalok is kaphassanak Szabóky Adolf-ösztöndíjat.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!