A Kitekintő nevű hírportálon volt olvasható, hogy szakszervezeti nyomásra a horvát kormány visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá törvénymódosítási javaslatot nyújt be, hogy azok, akik szeretnének, 65 év felett is dolgozhassanak. A kitűzött célt úgy érték el a déli szomszédunknál működő munkavállalói érdekképviseletek, hogy áprilisban a „67 túl sok” jelmondatú kezdeményezés keretében népszavazást követelő aláírásgyűjtésbe kezdtek. A kiíráshoz 373.568 aláírás kellett (a választójogú polgárok tíz százaléka), amit jelentősen felülmúltak: két hét alatt több mint 700 ezer szignóval zártak – írja a Népszavában dr. Dávid Ferenc.

 A horvát parlament tavaly év végén fogadta el a nyugdíjreformról szóló törvényt, amely 2033-ra irányozta elő a 67 éves nyugdíjkorhatár bevezetését a férfiak és nők számára egyaránt. Horvátországban a jelenlegi nyugdíjkorhatár a férfiaknál 65, a nőknél 63 év. A 67-et „támadták meg” a szakszervezetek, és szeptember közepére állhatatos küzdelmük sikert hozott: a végrehajtó hatalom visszakozott, és hivatalosan is elállt attól a korábbi szándékától, hogy 2033-tól egységesen 67 év legyen a törvényes nyugdíjkorhatár. A szakszervezetek képviselője a miniszterelnöki bejelentés ellenére is azt kérte a nemzeti parlamenttől, hogy írja ki a népszavazást, mondván, „miért hinnénk el a kormányfőnek és a kormánynak, hogy megteszik azt, amit mondanak, amikor tudjuk, milyen kampányt folytattak a népszavazási kezdeményezés ellen.” 

Idetartozik, hogy a tervezett (és minden valószínűség szerint elbukott) korhatár emelés nem nevezhető átmenet nélkülinek és elviselhetetlen mértékűnek, különös tekintettel arra, hogy Európa számos országában ennél drasztikusabb lépésekre került már sor. Németországban 2023-tól 66 év, 2031-től 67 év az öregségi nyugdíjkorhatár. Belgium és Dánia 2030-ban áll rá a 67 évre, Izlandon és Norvégiában pedig már érvényben van a „bűvös 67”. (Magyarországon 2022. január 1. napjától egységesen 65 év.)

De jegyzetemet elsősorban nem a korhatáremelés mértéke és üteme miatt írom, hanem mert több minden meglepett.

Elsőül, hogy a horvát dolgozói érdekképviseletek milyen hatékonyan jártak el, és

tizennégy nap alatt teljesítették a kiírási szintet.

Óriási munka lehetett a csaknem háromnegyed millió aláírás megszerzése úgy, hogy a kormány folyamatosan ellenpropagandát folytatott. Most elégedettek a szakszervezetek, de a kormányzati retirálás után sem mondanak le a direkt szavazás lehetőségéről. Számunkra szokatlan módon következetesek, harcosak.

Másodsorban:

a horvát kormány viszonylag hamar megértette a munkavállalói közösségek ellenérzését, ellenállását.

Pedig az emelési szándék indokoltnak és szakmailag alátámasztottnak tűnt, ugyanis a nyugdíjkassza jelentős veszteségbe fordult. Ennek ellenére vissza kellett lépnie a hatalomnak, akkora volt a felháborodás. Nálunk a komplett magánnyugdíjpénztár elkonfiskálását követően sem volt érdemi reakció, duzzogva, de tudomásul vette a társadalom, hogy lenyúlták 3 ezer milliárd forint megtakarítását. A hazai szakszervezetek (és ellenzéki pártok) éltek a morgás jogával (jus murmurandi), de nem láttunk semmiféle értékelhető protestálást.

Harmadrészt eszembe jutott az is, hogy  hazánkban több mint ötszáz szakszervezet működik. Köztük nagyon sokan önálló módon végzik tevékenységüket, és talán csak néhány taggal rendelkeznek. Ezek főleg munkahelyi szintű szervezetek.

Vajon milyen eredménnyel, milyen hatékonysággal működne a 4,4 milliós dolgozói tábor 7-8 százalékát kitevő szakszervezeti tagság, ha ismételten egy komoly ügyben (pl.: egy újabb Munka Törvénykönyve módosítás ellen) határozottan fel kellene lépnie?

Sajnos idén megtapasztaltuk, hogy a töredezett struktúrájú és kis alapszervezetekbe tömörült munkavállalói közösségek egységes - országos szinten is értékelhető - akcióra nem képesek. Az elmúlt időszakban kizárólag a vállalati szintű munkavállalói megmozdulások voltak eredményesek. A tehetetlenséget/tétlenséget jól mutatja, hogy még a közvetlenül „zsebbevágó” kafetéria szisztéma eltörlése vagy a lakástakarék-rendszer likvidálása sem ütközött érdemi dolgozói ellenállásba. Sajnos.

Az egymástól elkülönült nyugdíjas szervezetek (nem nevezem meg őket, mert nincs sértő szándékom) csak szelíden tiltakoztak a megalázó és megtévesztő utalványáradat („Erzsi és Rezsi”) ellen. Szinte szó nélkül fogadták a nyugdíjkorrekció alamizsnáját, és illedelmesen mosolyogva tudomásul vették a nyugdíjprémium szánalmas összegét. Nem mondták ki karakteresen, hogy vérlázító és elfogadhatatlan az a gyakorlat, hogy érzékelhető nyugdíjemelés és tisztességes megélhetést biztosító nyugdíj helyett a kormány – politikai céljainak megfelelően – csupán könyöradományt juttat a munkától visszavonult emberek többségének. 

Kizárólag az integrált szakszervezeti mozgalom és egy (nem több!) jól felkészült, nyugdíjas érdekképviseleti szervezet lehet képes hallatni a hangját. Határozott megnyilvánulással akár érdemi eredményeket is elérhetnek a 4,4 millió munkavállaló és a 2,7 millió nyugdíjas javára. A jelenlegi megosztott és elaprózott struktúrában azonban ez csaknem kizárt. Mozdulni kellene már az összetartás és az egységes fellépés irányába!

Mindezt azért írtam le, mert 2022. után hazánkban is napirendre kerülhet a nyugdíjkorhatár emelése. Célszerű erre időben felkészülni.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ