Bár március 13-án egy hajszál választotta el a szociális ágazat dolgozóit a sztrájktól, a kormány az utolsó pillanatban tárgyalási ajánlatot tett a szakszervezeteknek, amit a törvény értelmében kötelesek voltak elfogadni – a munkabeszüntetés tehát elmaradt. A Szociális Ágazatban Dolgozók  Szakszervezete (SZÁD) a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetével (MKKSZ) közösen 12 pontban fogalmazta meg követeléseit a kormány felé, melyeknek csupán egy része a béremelés – írja a Mérce.

 A megalázó bérek mellett a méltatlan munkakörülmények is tovább növelik a szociális ágazatban uralkodó általános elégedetlenséget: a szakszervezetek szerint biztonságnövelő stratégia kidolgozására is szükség lenne, mert a dolgozók munkájuk során sokszor erőszak veszélyének vannak kitéve.

Ezen kívül plusz 5 nap szabadságért és rendszeres szupervízióért is harcolnak, a dolgozók ugyanis minden nap találkoznak a szegénység, az elesettség, az ápolási szükséglet, a hajléktalanság, a szenvedélybetegség, a családi problémák, az egyéni pszichés gondok sokaságával, ami jó eséllyel kiégéshez vezet.

De a korkedvezményes nyugdíj sem utolsó szempont – tekintve, hogy a szociális ágazatban végzett munka mind fizikálisan, mind mentálisan nagyon megterhelő, így meglehetősen sokan meg sem érik a nyugdíjkorhatárt.

A kormány korábban a tárgyalások során két ajánlatot fogalmazott meg: az ágazati kollektív szerződés jogi hátterének megteremtését, illetve azt, hogy a szakszervezetek által javasolt új bértáblát beterjesztik a kormány elé, hogy a jövő évi költségvetésben már ez szerepeljen.

Minden biztató jel ellenére egy nyár eleji tárgyaláson kimondták: ne is keressék a jövő évi költségvetésben a béremeléssel kapcsolatos ígéreteket

– mindezt ráadásul annak ellenére, hogy a kormány korábban még a szakszervezetek által javasoltnál is sokkal ambíciózusabb emelést ígért.

A 12 pontos követelésből végül gyakorlatilag semmit sem teljesített a kormány, az MKKSZ ezért újabb szociális ágazati sztrájkot tűzött ki október 10-ére, emellett  kezdeményezi a kormánnyal való tárgyalás folytatását is.

Forrás: Mérce

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!