A Kúriához fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, amelyben arra kérik a szervezetet: állapítsák meg a sztrájk jogszerű feltételeit. Bár a sztrájkkövetelések kapcsán a PDSZ is elfogadná a kormányt tárgyalópartnernek, de a sztrájk lebonyolításának menetéről szerintük a munkáltatóval kell megegyezniük. Közben – az eltérő jogi álláspontok elkerülése miatt – a szakszervezet az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottságban is felfüggesztette tagságát.

A Kúriához fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, miután – a jogszerű feltételek elmaradása miatt – meghiúsult a pedagógussztrájk május végén, majd a hetekben a másodfokkal sem sikerül előrébb jutni az ügyben – nyilatkozta a szervezet elnöke az atv.hu-nak.

Mint ismert, a PDSZ korábban május 29-re hirdetett munkabeszüntetést, akkor azonban a bíróságtól nem érkeztek meg a sztrájktörvény által előírt határidőn belül a válaszok. A jogszerű sztrájk megszervezésének akadályozása miatt végül ugrott a nyomásgyakorlás ezen formája.
Szűcs Tamás most azt mondta, hogy fellebbeztek, és azt kérték a bíróságtól, hogy állapítsák meg, kinek a hatásköre megállapítani a még elégséges szolgáltatást, amely egyik sarkalatos pontja a közszférában létrejövő munkabeszüntetésnek.

 A PDSZ szerint ebben nem a kormány, hanem a munkáltató illetékes. Szűcs szerint állami fenntartású intézményeknél még csak-csak jogosult lehetne a kormány, de egyházi vagy alapítványi intézetnél már nem jogosult.

Az elsőfokú megállapításokat helybenhagyta a másodfok is, és nem rendelkezett arról, hogy mit tekint még elégséges szolgáltatásnak a közoktatásban. Szűcs kiemelte: nem tudják ezt elfogadni, mint ahogyan azt sem, hogy a kormány legyen illetékes eljárni minden munkáltató helyett. A szakszervezet ezért alkotmányos panasszal fordul a Kúriához, ahol a kifogásolt jogszabályok hatályon kívül helyezését fogják kérni. Ha itt sem kapnak jogorvoslatot, akkor pedig a nemzetközi bírósághoz fordulnak majd. Ameddig tart a procedúra, addig a PDSZ nem kezdeményez sztrájkot – tette hozzá Szűcs –, sokkal inkább a polgári ellenállás irányába gondolkodnak.

Időközben a PDSZ felfüggesztette az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottságban betöltött tagságát.

Ennek alapja Szűcs szerint az a jogvita, hogy nem képviselhetik az OKSZ-ben azt, hogy a kormány illetékes a munkavállalói érdekképviseletekkel megállapodni a sztrájk menetéről, miközben a PDSZ álláspontja szerint a munkáltatóval kellene erről közvetlenül megállapodni.

Kiemelte: a sztrájkkövetelésekről továbbra is azt gondolják, hogy azokban a kormány a tárgyalópartner, de a sztrájk lebonyolításában a munkáltató az illetékes. Mivel kétféle jogi álláspontot nem lehet képviselni, ezért felfüggesztették a tagságukat.

Forrás: ATV

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!