A napokban számoltunk be róla, hogy bezár nyárra az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) várbéli főépülete, és meglehet, hogy ott már ki sem nyit többé – írja a Mérce.

Az Átlátszó információi szerint a legkiterjedtebb és legértékesebb könyvészeti gyűjteménnyel rendelkező könyvtárat az Üllői út és Ferenc körút sarkán lévő Kilián laktanya párás, penészes épületébe költöztetnék (ami nem kifejezetten jó környezet a könyvek számára). Az épületegyüttes átalakítására olyan óriási összegeket kellene költeni, amelyek miatt kétséges, mikor tudna a könyvtár új helyén üzemelni, illetve mi lenne addig az értékes raktári gyűjteménnyel, ameddig az átalakítás legalább a minimálisan használható szintre nem hozná az ingatlant.

Az OSZK egyébként már 20 éve kinőtte a várbeli székhelyét, de csak most lett sürgős a költözés, amikor a Budai Palota felújítása elérte az épületet, amivel nyilvánvalóan tervei vannak a kormánynak.

Tüske László, az OSZK elnöke korábban a könyvtár alkalmazottai előtt tartott beszédében azt is elismerte, hogy ezt az érdekharcot a könyvtár már el is vesztette:

Sokkal hatásosabbnak érezzük azt, ha a könyvtár elmehet innen, összepakol és átadja a területet a borászati, sörészeti, csokoládégyártó cégeknek és az őket mozgató közönségszervezőknek, mert egyébként nem lesz nyugalmunk

– mondta.

A könyvtár bezárásának, illetve költöztetésének hírére reagálva élőláncot hirdetett meg a legutóbb a nyelvvizsga-törvény elleni tiltakozásban is résztvevő  Diákvagyok mozgalom:

„Úgy gondoljuk, hogy nem lehet a jelenleginél fontosabb funkciója az épületnek. Mégis mi lenne fontosabb az évszázadok alatt összegyűlt szellemi örökség megőrzésénél?”

– írják.

Terveik szerint az élőlánc május 10-én, pénteken este 6-kor áll fel az Országos Széchényi Könyvtár épületénél. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hozzanak magukkal egy könyvet, „mint a kultúra szimbólumát”.

Forrás: Mérce