Értesüléseink szerint hatalmas felháborodást váltott ki az a javaslat, amelyet a német Continental autóipari cég veszprémi elektronikai gyárának vállalatvezetése mutatott be dolgozóinak. A szakszervezeti tárgyalások októbertől februárig zajlottak, a munkáltató legutóbbi ajánlatát azonban nem fogadta el a 2400-ból jelenleg körülbelül 800 veszprémi dolgozót tömörítő Vasas Szakszervezeti Szövetség.

Most a gyár vezetése a korábbi bérkategóriák átszervezését javasolta, 5-ből 4-et csinálva.

Ezzel körülbelül 700 dolgozó lenne alacsonyabb kategóriába sorolva, akik így a bejelentett 13-14%-os béremeléseknek csupán a felében részesülnének.

Több, egymástól független forrásunk is megerősítette a hírt, elmondásuk szerint az intézkedések hallatán volt, aki sírt, volt aki felmondással fenyegetett, majdnem rongáláshoz vezetett az intézkedések által kiváltott hangulat. Azonban mindez rendkívüli szolidaritást is váltott ki a dolgozók között, azonnal sztrájkbizottság alakult és a szakszervezethez is tömegesen kezdtek el csatlakozni.

Bár az első tárgyalások csak hétfő reggel fognak megkezdődni, a követelések fő eleme valószínűleg ezeknek a bérkategóriáknak a közös újragondolása lesz. Ha ezek nem teljesülnek, akkor akár jövő héten megkezdődhet a munkabeszüntetés.

Forrásaink szerint a sztrájkhajlandóság kiemelkedően magas és még azok is igazságtalannak tartják az intézkedéseket és támogatják társaikat, akik magas bérfejlesztésben részesültek.

Megkeresésünkre Hornyacsek Zoltán, a Continental Csoport Magyarország országos kommunikációs vezetője azt válaszolta, tegnap megkapták a szakszervezet értesítését a sztrájkbizottság alakulásáról, de egyelőre nem érkezett olyan jelzés, hogy a munkavállalók munkabeszüntetést terveznének. Hornyacsek szerint a 2019- es évi juttatási tervezetről szóló munkaszerződés módosítás tartalmát megosztották a munkatársakkal, akik azt elfogadták és aláírták.

„Minden munkatársunk a már elfogadott és aláírt változásoknak köszönhetően jelentősen előnyösebb jövedelmi feltételeket tudhat magáénak. A Continental képviselői továbbra is folytatni szeretnék az egyeztetéseket a nyitott témákban, nincs jelenleg olyan pont, ami elutasításra került volna.”

A bérkategóriák átalakításával kapcsolatos kérdésünkre a kommunikációs vezető annyit mondott el, hogy mivel az érinti „az  egyeztetés alatt álló témákat”, így azzal kapcsolatban további tájékoztatást nem tud adni.

Forrás: Mérce