A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azt képviseli: a köznevelésben dolgozók - anyagi és erkölcsi megbecsülésük javítására - 2019 szeptemberétől kapjanak béremelést. Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár ugyanis a napokban azt nyilatkozta: „a vetítési alap emelését a 2019-es költségvetés nem tartalmazza, de a 2020-as büdzsébe bekerülhet, erről már egyeztetünk”. A PSZ - látva a pedagógustársadalomban is tapasztalható feszültséget, melynek egyik oka az, hogy a béreket a vetítési alaphoz kötötték és nem a mindenkori minimálbérhez - úgy gondolja, javaslata kompromisszumos megoldás lehet az oktatási kormányzattal hónapok óta folyó tárgyalásokon. További feszültséget jelent, hogy a közalkalmazottak illetménytáblája évek óta nem változott.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) továbbra is szolidáris mindazokkal, akiket érdeksérelem ért a Munka Törvénykönyvének módosítása miatt.

A PSZ - a SZEF tagszervezeteként, szolidaritása bizonyítékaként - több tüntetésen is részt vett az elmúlt időszakban.

A legutóbbi kongresszusán született döntés értelmében azonban a PSZ tárgyalóasztalnál kíván eredményeket elérni. Ennek érdekében - a tavaly nyári szakszervezeti tisztújítás után - felvette a kapcsolatot a minisztériumok képviselőivel és kezdeményezésére ült össze 2018 decemberében a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács is.

A PSZ Országos Vezetősége (2019. január 14-én) úgy döntött, hogy részt vesz a SZEF keretén belül megalakuló Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság munkájában,

de az ágazati sztrájkról csak később hoz döntést, az oktatási kormányzattal hónapok óta folyó tárgyalások eredményétől függően. Ezeken a tárgyalásokon szerepel egyebek mellett a heti 22-26 órából adódó feszültség, a többletmunka után járó díjazás, a tanulók és a pedagógusok terheinek csökkentése is.

Forrás: pedagogusok.hu