Tüntetés lesz ma Budapesten, a cafetéria megadóztatása ellen tiltakoznak a szakszervezetek.

A szakszervezetek szerint a rendszer érdemi egyeztetés nélküli átalakítása, kétmillió munkavállaló zsebéből átlagosan 90 ezer forintot vesz ki évente. A tervek szerint ma délután 3 órakor a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri épülete előtt gyülekeznek majd a résztvevők. A beszédek után petíciót adnak át a jegybank elnökének, aztán átvonulnak a Parlament elé.

A mai demonstrációval kapcsolatban Kordás László, az ATV Start című műsorában azt mondta, hogy

1000-1500 résztvevőre számítanak, de hangsúlyozta, hogy nem is tömegdemonstrációt szerveztek, hanem figyelemfelhívó akciót.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint azonban

jöhetnek újabb tüntetések, és ezek nagyobbak is lehetnek akkor, amikor jövő februárban megtapasztalják majd a dolgozók, hogy mennyivel kevesebb juttatást visznek haza.

A szakszervezeti vezető szerint egyébként még folynak a tárgyalások, hiszen a szakszervezetek nem fogadják el, hogy ilyen mértékben megkurtítsák a cafeteria rendszert.

A tárgyalások még folynak éppen ma reggel

– mondta az elnök. Kordás azt is elárulta, hogy a pénzügyminisztériummal tárgyalnak. „Hallottam Tállai úrnak a tegnapi parlamenti felszólalását, amelyben azt erősítette meg, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter úr megfontolandónak tartja a szakszervezeti javaslatokat” – jegyezte meg Kordás.

Forrás: atv.hu