Online kampányt indít három szakszervezet azért, hogy hangsúlyozzák a kutatás szabadságának fontosságát, valamint felhívják a figyelmet a kutatók és segítőik helyzetére. A szakminiszter szerint a kormány egy, a jelenleginél jobb finanszírozási struktúra kidolgozásán dolgozik és nem a tudományos akadémiával van vitája.

Három szakszervezet állt ki közösen a kutatók éjszakája előtt a kutatás szabadsága és a kutatók helyzetének javítása mellett.

A tudomány, a kutatás az nem az azt művelőknek a magánszórakozása

– ezt mondta az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke a HírTV műsorában. Kuti László szerint hiba azt mondani, hogy a magyarországi kutatási tevékenység nem elég hatékony, éppen ezért a Magyar Tudományos Akadémia forrásainak elvonásával sem lehet egyetérteni.

„Az, hogy a kormány elvon pénzeket az akadémiától, azzal nem lehet egyetérteni. A kormánynak megvan egyébként a lehetősége, hiszen az akadémia költségvetési intézmény, elkészíti a költségvetését, azt benyújtja, tehát van lehetőség tárgyalni, és adott esetben le lehetne ülni tárgyalni, hogy mi lenne a magyar kormány érdeke, hogy mire koncentráljanak. De így mechanikusan, ilyen drasztikusan beavatkozni ez inkább tönkreteszi a dolgot, és amitől igazán félnünk kell, hogy a fiatalok nem látják biztosítottnak a kutatási lehetőségeket és a pályájukat” – fejtette ki Kuti László.

A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezetének (TUDOSZ) elnöke szerint a kormány és az MTA közötti feszültség bizonytalanságot okoz a kutatók körében is.

„Egy hétköznapi ember nem tudja azt megítélni, hogy amivel foglalkoznak, és amilyen eredményeket elérnek a kutatóink, az mikor fog szárba szökkenni, és mikor lesz meg az eredménye. Úgy gondolom, hogy

mindenképpen hagyni kell őket, egy kutatásnak szabadnak kell lennie, mert ha megmondják, hogy mit kutassanak, abból nem sok eredmény lesz,

illetve ami lesz, az nem lesz hatékony és nem lesz alkalmazható” – fejtette ki Koreczné Kazinczi Ilona, a TUDOSZ elnöke.

A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöke úgy látja: őket is sújtja a kormányzat és az akadémia vitája.

„Azt a kialakult rendszert, amelynek a könyvtári, múzeumi, levéltári hálózat a legalsó lépcsőfokát jelenti, rendkívül veszélyesnek tartom megbolygatni, méghozzá gyors döntésekkel. Egy ilyen típusú átalakításra azt gondolom, több évet kellene rászánni, nem pedig egy tollvonással gyorsan keresztülvinni egy ilyen változtatást” – mondta Csóti Csaba.

Palkovics László innovációs miniszter a szakszervezetek sajtótájékoztatójával egy időben egy konferencián azt mondta: a kormánynak nem az akadémiával van vitája, csupán a kutatásfejlesztési és innovációs pénzek szétválasztása a cél.

„Alapvetően egy strukturális vita zajlik, hogy hol, milyen formában és hova fordítsuk azokat forrásokat, amiket ma, illetve az elkövetkező időszakban remélhetőleg megnövelt szinten, de a magyar közösség innovációira fordítani akar. Ez az átalakítás zajlik, erről szólnak azok a újságcikket. Ebben semmi rossz nincs egyébként” – mondta a miniszter.

A szakszervezetek azt is bejelentették, hogy kéthetes kampányt indítanak, melynek célja hogy minél több ember figyelmét felhívja a tudományos élet szabadságának fontosságára.

Forrás: HírTV

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/online-kampanyt-inditanak-a-kutatas-szabadsagaert-2468635