Mégsem sztrájkol a DRV Zrt. Mint, ahogy arról korábban beszámoltunk: tíz százalékos személyi és bércsökkentést tervezett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. mind az öt vízügyi társaságnál. Az intézkedés miatt a napokban lemondott a DRV vezérigazgató is. Mint kiderült: a minisztérium nem fogadta el a tervezetet, így egyelőre nincs szó kevesebb bérről és elbocsátásokról. A minisztérium és a Szakszervezeti Szövetség közösen dolgoz ki márciusig egy olyan elképzelést, amely a DRV gazdasági stabilitását segíti elő – írja a somogytv.hu.

10 százalékos bércsökkentés, 250 dolgozó elbocsátása, felmondott a vezérigazgató és sztrájkkészültség - ez a jelen és a jövő a DRV Zrt.-nél. Mint, ahogy arról korábban beszámoltunk: a társaság már az iparűzési adót sem tudja fizetni - erről tájékoztatta a siófoki szolgáltató az önkormányzatokat. Az állami cég nehéz anyagi gazdálkodása miatt a Szakszervezeti Szövetség úgy véli: nem a munkavállalók a felelősek, éppen ezért hétfőre sztrájkot hirdettek. Ám még előtte egyeztetést kezdeményeztek a Nemzeti Fejlesztési  Minisztérium képviselővel a felmerülő problémák kezelésére.

Pintér Lajos, szakszervezeti titkár, DRV Zrt.:
- Ezen a megbeszélésen két államtitkár is részt vett, illetve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Ztr-nek a vezérigazgatója és ott ugyan kiderült, hogy készült egy ilyen tervezet ennek a létszámleépítésnek, bércsökkentésének a végrehajtására, de mivel a minisztérium nem fogadta el ezért a további intézkedésig visszavonta. A visszavonás révén, az egyeztetés során, megállapodás született a szakszervezeti, illetve a miniszteri vezetés között, hogy közösen dolgoznak ki egy reorganizációs tervet.

Így a sztrájkot visszavonták és egyelőre bér- és létszámcsökkentésről sincsen szó - tette hozzá Pintér Lajos. Most közösen dolgoznak ki egy olyan tervet, amely a DRV gazdasági stabilitását segíti elő - fogalmazott a szakszervezeti titkár.

Pintér Lajos, szakszervezeti titkár, DRV Zrt.:
- A minisztériumi vezetők a szakszervezeti vezetőktől értesültek az ágazatnak a nehézségeiről és arról, hogy itt milyen problémák adódnak különböző adónemekből. Adódik a településszerkezetből, a nyári csúcsfogyasztásnak az elmaradásából vagy végrehajtásából, tehát az egyenlőtlen árbevételből adódik.

Olyan megoldásra van szükség, amely a munkavállalók érdekeit nem sérti és hosszú távon biztos működést garantál - tette hozzá Pintér Lajos.

Pintér Lajos, szakszervezeti titkár, DRV Zrt.:
- Valószínű, hogy ez egy hosszabb folyamatnak az eredménye lesz. A felépítést vizsgálják az első körben és utána, amikor ez a felülvizsgálat megtörténik, utána történhet majd egy további struktúra kialakítás. Az átvilágítás eredményét kell megvárnunk és utána tudunk további lépéseket tenni. Illetve hát közösen próbáljuk keresni a bajoknak az eredőjét.

A minisztériumi vezetők és a szakszervezet, valamint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. folyamatosan egyeztet és készíti a megoldást nyújtó tervezetet, erre márciusig van határidő. Akkor derül ki, hogy miként tudják a szolgáltató és az ott dolgozók sorsát rendezni.

Forrás: somogytv.hu