Megkezdi a sztrájksorozat előkészítését a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) a jövő év első három hónapjára a köztisztviselői illetmények emelése érdekében - közölte a szakszervezet elnöke szerdán az MTI-vel.

Boros Péterné azt mondta, hogy nem született megegyezés az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács szerdai ülésén, a kormányzatnak sajnálatos módon nem áll szándékában a bérfejlesztés, nem reagált az MKKSZ felvetésére.

Úgy vélekedett, hogy a szakemberhiány a demokrácia alapintézményeit veszélyezteti, egyes településeken nem biztosítottak a választások személyi feltételei, elmaradhatnak a szavazások.

Hangsúlyozta: továbbra is nyitottak a tárgyalásra, várják a kormány ajánlatát, azonban decemberben elkezdik az aláírásgyűjtést a sztrájksorozatra.