„Ön egyetért-e a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló népszavazással?” – kérdezte a Magyar Szakszervezeti Szövetség, és erre 96 százalék volt az igenek aránya. Csaknem 94 százalék pedig azt állította, hogy hajlandó lenne aláírásával is támogatni a kezdeményezés sikerét – írja a veledvagyunk.blog.

Az emberek nyolcvan százaléka hallott már arról, hogy népszavazás lehet december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról – derült ki a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) által készített internetes közvélemény-kutatásból. A nem reprezentatív felmérés szerint a mintegy ezer válaszoló 88 százaléka azt is tudja, hogy amennyiben összegyűlik kétszázezer érvényes aláírás, a parlamentnek el kell rendelnie a referendumot.

„Ön egyetért-e a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló népszavazással?” – kérdeztük, és erre 96 százalék volt az igenek aránya. Csaknem 94 százalék pedig azt állította, hogy hajlandó lenne aláírásával is támogatni a kezdeményezés sikerét.

A válaszolók nem egészen 34 százalékának kell dolgoznia szenteste napján, csaknem 23 százalékuk azért maradhat otthon, mert a munkáltató az évi rendes szabadsága terhére „munkaszünetet” rendel el, a foglalkoztatottak majdnem 19 százaléka pedig úgy töltheti otthon ezt a napot, hogy valamelyik szombaton le kell dolgoznia. A többiek inaktívak – alapvetően nyugdíjasok –, ezért nem válaszoltak.

Kormánypárti politikusok kezdeményezésére a parlament munkaszüneti nappá nyilvánította nagypénteket, Jézus Krisztus kereszthalálának napját. A megkérdezettek 85 százaléka ismeri ezt a döntést. Arra a kérdésre viszont, tudta-e, hogy december 24-e Jézus születésének napja, 99 százalék volt az igenek aránya. Ha maguk dönthetnének, az emberek mintegy 94 százaléka inkább a szenteste napját szeretné munkaszünetté nyilvánítani.

A kérdőívre érkezett szöveges válaszokból az is kiderül, hogy miért tartják fontosabbnak december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítását. A szenteste mindenkié – írta valaki, hozzátéve, hiába dolgozik, az teljesen felesleges, mert nem folyik érdemi munka. Másnak viszont egész nap lóg a nyelve – nem közölte, de vélhetően ő kereskedelmi foglalkoztatott lehet –, s hiába kért szabadságot, kihúzták a listáról, így nem lehet a családjával. Mellesleg az idén december 24-e munkaszüneti napra esik, ennek ellenére sem töltheti otthon ezt a napot.

„A karácsony Krisztus születése, egy igazi keresztény örömünnep, nem is beszélve arról, hogy a családokban is az együvé tartozás és a szeretet ünnepe” – más ezt üzente. Szerinte logikusabb lett volna, ha a „farizeusként keresztény” KDNP a szentestét javasolja munkaszüneti napnak.

A születést ünnepeljük – vetették fel sokan, bár volt, aki hozzátette: ezért nem kell drága népszavazást tartani. Egy másik „melós” a nagypénteknek és a szentestének is tudna örülni, miközben december 24-ét fontosabbnak tartja.

Többen felvetették, hogy sok embernek mindenképpen dolgoznia kell, hiszen a közösségi közlekedés nem állhat teljesen le, s a kórházi dolgozók, a mentősök, a tűzoltók, meg a rendőrök sem kaphatnak szabadnapot. Ez kétségkívül igaz, viszont néhány válaszoló jelezte: ha december 24-e piros betűs ünnep, akkor legalább pótlék jár azoknak, akik ezen a napon nem lehetnek a családjukkal. Egy folyamatos munkarendben foglalkoztatott véleménye pedig az, ha másoknak jó, miért ne támogatná a népszavazást.

Forrás: veledvagyunk.blog