ELÉG A KAPZSISÁGBÓL!
Tisztes Munka! Tisztes Bérek!
Tisztes munkához tisztes bérek tartoznak!
A szakszervezetek, mindenekelőtt a tisztes munkáért, a méltányos foglalkoztatásért, a munkavállalói jogok tiszteletben tartásáért emelik fel szavukat. Október 7-én, a Tisztes Munka Világnapján a Föld valamennyi országában külön is felhívják a figyelmet az országokon belüli és az országok közötti, gyakran nagyságrendi gazdasági, szociális különbségekre. A kormányoknak, a vállalkozóknak elemi kötelessége azonos létfeltételeket teremteni az emberek számára - munkahelyeket, megfelelő munkakörülményeket, tisztes megélhetést biztosító jövedelmet kell biztosítani mindenkinek.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség programot ajánl a szociális partnereknek: a bérfelzárkoztatás 4x9-es programját. Ennek eredményeként rövid időn belül felszámolható a dolgozói szegénység.
Véget kell vetni a kapzsiságnak, a mérhetetlen egyenlőtlenségnek. A gazdasági válság és annak utóhatásai, a voluntarista kormányzati és vállalkozói gazdaság- és szociálpolitika terheit milliónyi dolgozó nyögi, de mindössze 7 százalékuk tömörül szakszervezetekbe, miközben százmilliók várják, hogy nagyobb védelemben, biztonságban legyen részük. Ezt a SZAKSZERVEZETEK, a kollektív érdekvédelem nyújthatja csak! Hatékony, sikeres szakszervezetekre van szükség, de ez csak AKTÍV TAGOKKAL lehetséges!
BE A SZAKSZERVEZETBE!
EGYÜTT ERŐSEBBEK VAGYUNK! EGYÜTT VAGYUNK ERŐSEBBEK!
BE A SZAKSZERVEZETEKBE!
Budapest, 2015. október 7.
Magyar Szakszervezeti Szövetség
A Magyar Szakszervezeti Szövetség javaslata a dolgozói szegénység felszámolására
- Minden teljes munkaidőben dolgozó legalább a mindenkori létminimumnak megfelelő nettó összegű bért kapja meg,
- az alacsony keresetűek esetében 9 százalékos személyi jövedelemadó érvényesüljön,
- 2016 évtől kezdődően, 3 éven keresztül, évi 9 százalékkal emelkedjen a minimálbér és a szakmunkás bérminimum,
- meg kell őrizni a minimálbér és a garantált bérminimum közötti arányt,
- egységesíteni szükséges a minimálbér és a közfoglalkoztatotti bér összegét,
- a minimálbér emelésének hatását érvényesíteni szükséges a közalkalmazotti rendszerben,
- az állam vállalja, hogy minden évben legalább a minimálbér emelés mértékének megfelelő általános béremelést hajt végre az állami vállalatoknál,
- 2018-ban a nettó minimálbér összege és a létminimum értéke közti különbség szűnjön meg.