Jess Wade munkaidejében fizikus, a doktori címe megszerzése után az Imperial College London kutatója lett, elsősorban világító diódákkal foglalkozik. Munkaidején kívül viszont rendszeresen a Wikipedián lóg, ahol elképesztő tempóban termeli a szócikkeket, elsősorban kutatónőkről és mérnöknőkről.
2018-as célkitűzése ugyanis az lett, hogy nagyobb hírnevet szerezzen azoknak a nagyszerű kutatóknak és mérnököknek, akik jelenleg alul vannak reprezentálva a természettudományok területén.
Jess Wade
Az eredeti terve az volt, hogy napi egy szócikket állít majd össze, de néha annyira belelendül, hogy három poszt is összejön, így már idén 270 szócikknél jár. Emellett rendszeresen ad elő konferenciákon, ahol az úgynevezett STEM-tudományok, azaz a természettudományok, mérnöki és matematikai területeken dolgozó nők jobb elismerésének fontosságáról beszél.
Régóta probléma, hogy még mindig sok fiatal lány riad vissza, hogy ezekre a pályákra lépjen, mivel a légkör sok intézményben még mindig nem kedvez a kutatónőknek.
Wade pedig arra jött rá, hogy változást csak belülről lehet elérni. Ehhez egyik eszköze, hogy
a Wikipedián eddig alulkezelt női kutatók életrajzát, eredményeit és személyes történeteit kezdte el feltölteni.
Wade most a Guardian újságírójának arról beszélt, hogy mivel meglehetősen nehéz volt az egyeteme, és nagyon sok energiája ment el a tanulmányaira, sokáig fel se tűnt neki, mennyire kevés nő veszi körbe. Csak Phd-s korában vette észre, hogy hogyan tudja befolyásolni a mindennapi élményeit az, hogy egy kisebbséghez tartozik.
Eleinte iskolákban kezdett előadni, próbálta megszólítani a fiatal lányokat, hogy lépjenek tudományos pályára, de idővel elege lett abból, hogy minden megszólalását a "nők a tudományban" címke alá rakták be. Szerinte ezek sokszor egy negatív irányból közelítenek a kérdéshez, és ez nem tud igazán működni. Ennél csak az szörnyebb szerinte, amikor a kutatói munkát valami szexi, feminin dolognak próbálják meg becsomagolni, mint ahogy az történt például az Európai Bizottság egyik kampányában.
Közben pedig rengeteg pénz folyik el arra, hogy a nőket kutatói pálya felé ösztönözzék, Wade számításai szerint csak Nagy-Britanniában évi 4-5 millió fontot költenek el erre, de ezeknek a projekteknek kevés kézzelfogható eredménye van.
Wade fokozatosan találta ki, hogy hogyan lehetne eredményesebb: például a szülőkkel és tanárokkal való beszélgetés sokszor legalább annyira hasznos, mint a diákoknak szóló előadások megtartása.
Majd jött a Wikipedia-projekt, hogy a komoly eredményeket elérő, izgalmas projekteket vezető kutatónők is megismerhetővé váljanak az interneten. Az első szócikk egy amerikai klímakutatóról, Kim Cobbról szólt, akinek a korallok tanulmányozása terén voltak komoly eredményei, míg a második a National Geographic első női főszerkesztőjéről, Susan Goldbergről, akinek szintén nem volt Wiki-oldala. (Guardian, Wikimedia)
Forrás: 444.hu
Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!