Messze nem annyi a fizetése az egészségügyi dolgozóknak, mint amekkora összeget Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemrég a sajtóban közölt, ezzel pedig komolyan félrevezeti a közvéleményt – olvasható a Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége levelében, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériumának küldtek.

A Magyar Nemzet által megismert levél szerint a dolgozók visszajelzései és bérpapírjai sem tükrözik a miniszter által elmondottakat, de a számok jogszabályban elfogadott bértábla adataival sem egyeznek. Sőt, a KSH-ban szereplő adatok is alacsonyabb béreket mutatnak. A miniszter nyilatkozatában szereplő összegek a hivatalos bértábla számait is 40-50 százalékkal meghaladják – hívták fel a figyelmet a levélben.

A számadatoknál ráadásul nem jelölik a forrást, így nem lehet tudni, hogy a minisztériumban mi alapján számolták ki a közölt bruttó béreket. Többek között emiatt kérik az érdekképviseletek Balog Zoltán tájékoztatását.

Mint írták, az első, 26,5 százalékos béremelés után a 4-6 éves gyakorlattal rendelkező ápolók átlagos bruttó bére nem 248 350 forint volt, ahogy azt Balogék állítják, hanem valójában csupán 163 404 forint. A 19–21 év közötti, gyakorlattal rendelkező ápoló/mentőápoló esetén 187 334 forint volt az emelt alapilletmény, szemben a Magyar Időkben közölt 275 161 forinttal.

Az érdekvédők nemrég Orbán Viktornak nyílt levélben jelezték: február közepén sztrájkolhatnak az egészségügyi szakdolgozók és a mentők is, ha nem kapnak érdemi választ a bérek rendezésére irányuló kérésükre. Akkor 15 pontban fogalmazták meg követeléseit. Szeretnék egyebek közt új bértáblák bevezetését, így a mostanihoz képest a munkában eltöltött évek számával arányosan 20–80 ezer forinttal nőhetnének a jövedelmek. Akkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a mentők többsége jelenleg is csak a szakmai minimumot kapja, ezért több állást kénytelenek vállalni, és egyre többen dolgoznak időnként akár 24 órát is.

Forrás: Magyar Nemzet

 

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.