Tudja Ön, mennyi pénzt visz haza havonta egy pap Magyarországon? Vagy egy bíró, egy kovács, egy parkolóőr, esetleg egy jelnyelvi tolmács? Most mindent megtudhat a napi.hu cikkéből.

Ismét nyilvánosságra hozta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ), hogy 2016-ban (egészen pontosan az év májusában) mekkora bruttó bért kaptak az egyes szektorokban dolgozók. A lista élén több mint 1,5 millió forintos bruttó havi keresettel a légiforgalmi irányítók állnak. Szintén előkelő helyen szerepelnek például a kutatási és fejlesztési tevékenységet folytató egység vezetői, akik 948 048 forintos bruttó keresettel rendelkeznek. Nem sokkal marad el ettől a vállalati stratégiatervezési egység vezetője pozíció, ahol havi átlag 900 933-as bruttó bért lehetett keresni. Az egyéb humán-egészségügyi (társ)foglalkozású kategória is jól fizet, 865 785 ezres bérrel.

A másik végletet nézve azt láthatjuk, hogy kádárok és bognárok keresnek a legrosszabbul, átlagosan havi bruttó 121 352 forintot. Nincsenek sokkal jobb helyzetben az üvegezők (126 620), a konyhai kisegítők (131 214), illetve a háztartási takarítók és kisegítők (131 833) sem.

A legrosszabbul keresők között vannak meglepetések is: valószínűleg kevesen gondoltak arra, hogy a hivatalos statisztika szerint az ékszerkészítő, ötvös, drágakőcsiszoló szakma csak havi 133 599-es bruttó bérre elég, a cukrász 154 188 forintra, az idegenvezetői pedig 177 548 forintra.

Azon viszont várhatóan senki sem lepődik meg, hogy a törvényhozó, miniszter, államtitkár kategória befért a top10-be, a maga 812 984 forintos bruttó fizetésével. Az élmezőnyben egyébként dominálnak különböző cégvezetői pozíciók, az informatikai vezetők például 839 458-as bruttó bérért dolgoznak, a hr-vezetők 778 669, a pénzügyi vezetők 739 654, az értékesítési vezetők pedig 736 055 forintot keresnek. Érdekesség, hogy nem minden poszt fizet ilyen jól, a kulturális tevékenységet folytató egység vezetője (387 341) például jelentősen elmarad ezektől a bérektől.

Azért vannak az élmezőnyben is olyan fizetések, melyek láttán felvonja az ember a szemöldökét: az NFSZ adatai szerint az alternatív gyógymódot alkalmazók simán megkeresik a bruttó 681 957-et, a sugármentesítő gép, berendezés kezelői az 544 572-et, míg a fegyveres szervek felsőfokú képesítést igénylő foglalkozásai az 516 772-öt.

Néhány érdekesebb szakma keresetei

Az egyházi foglalkozású személyek, így például a papok, lelkészek átlagosan 225 879 havi bruttót keresnek, a bírók 635 027-et, a kovácsok 237 297-et, a jelnyelvi tolmácsok 214 583-at, míg a parkolóőrök 175 294 forintot.

Ez utóbbinál az utcaseprő is többet keres, egészen pontosan bruttó 189 783 forintot, nagyjából annyit, mint egy ablaktisztító (185 002), egy pék (185 020), egy matróz (187 821), vagy egy rendőr (188 035).

A pszichológusok havi átlag 264 294 forintot keresnek, hajszálnyival többet mint a végrehajtók és adósságbehajtók (263 984) és egy kicsivel kevesebbet mint a felvonószerelők (264 933). Valószínűleg azt is kevesen gondolták volna, hogy az egyházi vezetőknél (380 275), a meteorológusok (384 800) és a villamosvezetők (385 016) is jobban keresnek, igaz, legalább az építőmérnöknél (378 793) és a rendszergazdáknál (370 080) többet visznek haza.

Jelentős eltérések

A fenti számok mind az átlagok, azonban természetesen nem mindegy, hogy valaki hány éves korában, illetve az ország melyik területén végzi az adott munkát. A területi különbségeket itt mutatjuk:

A részleteket nézve az látható, hogy a legjobb fizetéseket adó Budapesten a reklámmal és piackutatással lehet a legtöbbet keresni, havi bruttó 689 909 forintot, míg a legkevesebbet a növénytermesztés, állattenyésztés, vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások hozták, havi bruttó 130 602 forintot.

Érdekesség, hogy amíg a fővárosban 12 olyan szakmát is találni ahol félmillió forint felett lehet keresni (egyéb bányászat 592348, bányászat, kőfejtés 653138, gyógyszergyártás 507029, villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás 594049, légi szállítás 500816, távközlés 559156, információ-technológiai szolgáltatás 512585, pénzügyi közvetítés (kivéve: biztosítási, nyugdíjpénztári tevékenység) 585763, biztosítás, viszontbiztosítás, nyugdíjalapok (kivéve: kötelező társadalombiztosítás) 574139, pénzügyi, biztosítási tevékenység 571254, üzletvezetési, vezetői tanácsadás 535831, reklám, piackutatás 689909), addig az országos fizetési lista alján található Békés megyében a legmagasabb fizetés is bruttó 471 744 forint, amit a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás területén elhelyezkedők keresik meg. Mielőtt elkezdenénk őket sajnálni, megemlítenénk, hogy így is több mint négyszer annyit keresnek, mint a békési postások (111 000).

A legjobban és legrosszabbul állások megyénkénti listáját itt láthatja. (A felsorolásból kiszűrtük azokat, amik vélhetően elírások a hivatalos statisztikában. Például nem valószínű, hogy a tolnai halászok közel havi kétmillió forintot keresnének, ahogy az sem, hogy a több megyében top fizetést adó kölcsönzés, operatív lízing Zala megyében a legrosszabbul fizetett szakma lenne.)

A megyei toplisták

havi bruttó, forint, 2016

 

Budapest

 

Reklám, piackutatás

689 909

Növénytermesztés, állattenyésztés, vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások

130 602

Baranya

 

Gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása

632 788

Építményüzemeltetés, zöldterület-kezelés

121 327

Bács-Kiskun

 

Villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás

385 043

Munkaerő-piaci szolgáltatás

111 000

Békés

 

Villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás

471 744

Postai, futárpostai tevékenység

111 000

Borsod-Abaúj-Zemplén

 

Információ-technológiai szolgáltatás

462 402

Film, video, televízióműsor gyártása, hangfelvétel-kiadás

113 310

Csongrád

 

Szerencsejáték, fogadás

426 213

Bőr, bőrtermék, lábbeli gyártása

119 766

Fejér

 

Kölcsönzés, operatív lízing

617 611

Textília gyártása

129 000

Győr-Moson-Sopron

 

Üzletvezetési, vezetői tanácsadás

719 879

Utazásközvetítés, utazásszervezés, egyéb foglalás

152 173

Hajdú-Bihar

 

Ingatlanügyletek

503 870

Bőr, bőrtermék, lábbeli gyártása

124 931

Heves

 

Villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás

506 417

Bőr, bőrtermék, lábbeli gyártása

120 000

Komárom-Esztergom

 

Üzletvezetés-tanácsadás

1 370 895

Bőr, bőrtermék, lábbeli gyártása

111 000

Nógrád

 

Kölcsönzés, operatív lízing

726 709

Egyéb személyi szolgáltatás

122 380

Pest

 

Utazásközvetítés, utazásszervezés, egyéb foglalás

1 102 582

Egyéb pénzügyi tevékenység

130 617

Somogy

 

Gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása

544 184

Bútorgyártás

119 714

Szabolcs-Szatmár-Bereg

 

Sport-, szórakoztató, szabadidős tevékenység

365 859

Szálláshely-szolgáltatás

124 123

Jász-Nagykun-Szolnok

 

Távközlés

377 800

Biztonsági, nyomozói tevékenység

132 002

Tolna

 

Villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás

581 219

Fafeldolgozás (kivéve: bútor), fonottáru gyártása

115 398

Vas

 

Vegyi anyag, termék gyártása

564 499

Számítógép, személyi, háztartási cikk javítása

126 189

Veszprém

 

Üzletvezetési, vezetői tanácsadás

511 000

Vízi szállítás

129 000

Zala

 

Bányászati szolgáltatás

381 394

Kiadói tevékenység

128 867

Forrás: NFSZ, Napi.hu gyűjtés

Természetesen az sem mindegy, hány évesen végezzük az adott szakmát: a bíróknál például a 30 év alattiak 176 776 ezres bruttó bérre számíthatnak, míg e kor felett már bőven 500-600 ezer feletti fizetésre. De van más példa is: egy operatőr 30 év alatt alig 151 ezer feletti bruttóval számolhat, míg két évtizeddel később 350 ezerrel az NFSZ statisztikái szerint.

Forrás: napi.hu

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.