Közzétette az adóhatóság honlapján a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók, valamint a saját bejelentkezési kötelezettségüket elmulasztó személyek legújabb feketelistáit – írja az Adózóna.

Az Nemzeti Adó- és Vámhivatal a munkaügyi kapcsolatok rendezettsége törvényi feltételeinek más szervek eljárásában történő felhasználása céljából a honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza  azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akik (amelyek) tekintetében jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

Az adóhatóság a honlapján ezen adózók nevének (székhelyének, adószámának) feltüntetése mellett a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját nyilvánosságra hozza.

A listán összesen 4110 cég, egyéni vállalkozó és természetes személy szerepel vegyesen, névsor szerint.

Az állami adóhatósághoz teljesítendő bejelentkezési kötelezettséget mulasztók adataira vonatkozó közzétételről az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 55. paragrafusának (4) bekezdése rendelkezik. A listán 29 név szerepel.

Forrás: adozona.hu

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.