Elkészítette a béren kívüli juttatások átalakításáról szóló javaslatát a Nemzetgazdasági Minisztérium – tudta meg a Magyar Idők. Lapunknak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta: az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente százezer forintot kaphatnak készpénzben. Ezen felül a közszféra munkavállalói további százezer, a versenyszféra dolgozói pedig 350 ezer forinthoz juthatnak Szép-kártyán. A lehetőség mind a négymillió magyar munkavállalót megilletheti.
A kormány felkérésére a nemzetgazdasági tárca elkészítette a magyar kafetériaszabályok átalakításáról szóló javaslatot, amelyet holnap nyújtunk be az Országgyűlésnek – mondta el lapunknak Varga Mihály. A minisztérium vezetője emlékeztetett, a rendelkezések átírására azért volt szükség, mert februári döntésével az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága leblokkolta a hazai kafetériarendszert. Az uniós ítélkező fórum nem tartotta elég nyomós érvnek, hogy az étkezési utalványok forgalmazásának hasznából az állam több százezer rászoruló szociális üdülését finanszírozta.
– A magyar szabályokon változtatni kell, de erre egyébként is volt kormányzati szándék – jegyezte meg a miniszter, hozzátéve: a kabinet ezért döntött úgy, hogy az eddigi béren kívüli juttatások egy részét készpénzben kaphassák meg a magyar munkavállalók.
A minisztérium előterjesztése nyomán a jövőben két típusú béren kívüli juttatás illetheti meg kedvezményes adózású keretek között az alkalmazottakat: a készpénz-kafetéria mellett Szép-kártyára kaphatnak még összegeket a dolgozók. – A javaslat más szabályokat állapítana meg a versenyszféra munkavállalói és a köz alkalmazásában álló személyek kapcsán – mondta Varga Mihály.
A miniszter közölte: a magánszektorban 450 ezer forint volna a kedvezményes közteherrel adható kafetériajuttatás felső határa. Az összegből százezer forint lehetne a készpénz, a fennmaradó 350 ezer forint kerülhetne az érintettek Szép-kártyájára. A közszférában kétszázezer forintos keretet határoznának meg, a summa egyenlő arányban oszlana meg a két juttatási forma között. Vagyis százezer forint járhatna készpénzben, százezer forint pedig a Szép-kártyán köthetne ki.
– A Szép-kártyák rendszere rendkívül fontos szerepet játszik a belföldi turizmus folyamatainak alakulásában, ezért a plasztiklapok szabályai csak csekély mértékben, az uniós elvárások mentén alakulnának át – jegyezte meg Varga Mihály. A miniszter végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy az új kafetériaszabályok jövőre léphetnek életbe, s a százezer forintos készpénzbeli juttatáshoz mind a négymillió hazai munkavállaló hozzájuthat. Ennek kapcsán lényeges, hogy az új rendelkezések elejét veszik a lehetőség kijátszásának.
Forrás: Magyar Idők