A Magyarországgal egy időben EU-tagságot elnyerő régiós országokban a csatlakozást követően - egy kivétellel - évi átlagban gyorsabban nőt az átlagbérek különbsége az EU átlagához viszonyítva, mint idehaza. Ennek alapján a bérfelzárkóztatás elmaradása a magyar gazdaságpolitika számlájára írandó, s nem az unió rovására, mint az Lázár János miniszter állítja - érvelnek a Policy Agenda elemzésében.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter nagyon határozottan amellett állt ki, hogy egy, az Európai Unióról szóló népszavazáson a kilépés mellett szavazna. A miniszter arról beszélt, hogy a választókerületében élők számára az EU-s csatlakozás nem hozta meg a várt eredményt. Nem történt meg a bérfelzárkózás a nyugati szinthez, és a dolgozók emiatt csalódtak. Ebből az egyszerű gondolatsorból jutott el a miniszter ahhoz, hogy nemmel szavazna, ha most lenne népszavazás az EU tagságról - emlékeztet a kutatóintézet.

A régiós trendek nem ezt igazolják

Az Eurostat adatai alapján Magyarország 2004-es csatlakozása óta 2014-ig eltelt évtizedben az euróra átszámított nettó átlagbérek közötti különbség az EU 28 tagállama és Magyarország között 21 százalékra csökkent. Azaz a bérek közötti "olló" ennyire szűkült. Amennyiben a legkorábban csatlakozó 15 tagországhoz viszonyítjuk a magyar béreket, akkor is ugyanúgy látszik, hogy a különbség csökkent.

Ugyanakkor, ha megnézzük, hogy a környező országokban (Szlovákia, Lengyelország, Csehország, Szlovénia, Románia, Bulgária), valamint a velünk együtt csatlakozott balti országok (Litvánia, Lettország, Észtország) mi a helyzet a bérek növekedését tekintve, akkor látszik, hogy valami hiba került a magyar modellbe.

A vizsgált országokban a csatlakozásukat követően átlagbérük különbsége az EU átlaghoz viszonyítva évente átlagosan 3,6 százalékkal javult. Az EU-átlag és Magyarország közötti "olló" szűkülése azonban évi átlagban csupán 2,1 százalék volt. Részletesebben vizsgálva a csatlakozás bérfelzárkózási mérlege Csehországban 35 százalék, Lengyelországban 36 százalék, Romániában és Bulgáriában (2007-es csatlakozásuk óta) 21 százalék és 46 százalék volt. Nálunk egyedül Szlovénia teljesített rosszabbul, ahol nyílt az "olló", azaz valamelyest növekedett a különbség az EU-s és a szlovén átlag között.

Amennyiben a többi felzárkózó ország átlagával azonos mértékben növekedett volna a magyarországi bérszínvonal is, akkor ma nálunk a nettó átlagbér 22 százalékkal lehetne magasabb. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy minden magyar munkavállalónak a jelenlegi 12 havi fizetése mellett még egy 13. havi, egy 14. havi és még körülbelül háromheti munkabért kellene kapnia.

Ennél is nagyobb gond, hogy a magyar megyék a bérszínvonal tekintetében is teljesen egyenlőtlenül növekednek. Míg Budapesten az EU-csatlakozás óta 74 százalékkal nőttek a nettó bérek, addig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében csak 42 százalékkal. Ahogy a grafikon is mutatja, 2008-ig lényegében még azonos ütemben, együtt növekedtek a vizsgált megyék, majd egyre inkább nyílni kezdett az olló. A második lökést a tömeges közmunkaprogram 2012-es indítása adta. Ez időtől kezdve egyre inkább leszakadt a bérnövekedés ütemében a keleti országrész.

Politikailag mégis igazolható

A választó számára annak eldöntése ugyanis, hogy az EU valóban akadályozza-e a magyar bérfelzárkózást sokkal inkább érzelmi kérdés, mint ténybeli. Jó érzékkel erre játszik rá a magyar politikai elit. Amennyiben "éles helyzet" lenne, - azaz valóban arról szólna a vita, hogy az EU tagság kívülről, vagy belülről szebb-e, - pont ezek az érzelmi húrok erősödnének fel.

Nyilvánvalóan a választókban minél inkább erősítik azt a képet, hogy a fizetésük azért csak ekkora, mert például sokat kell befizetni az EU közös kasszájába és emiatt magasak a munkát terhelő adók, akkor ezt könnyen elhihetik. Ahogy a brit választók egy része is azt gondolhatta, hogy az egészségügyi rendszer pénzügyi problémái megoldódnak, ha nem kell hetente 350 millió fontot utalni Brüsszelnek - értékel a Policy Agenda.

Forráa: napi.hu