Két minapi hír kapcsán fejtem ki észrevételeimet, nyíltan vállalt szándékaim szerint az érintett munkavállalók szempontjából - írja Lajtai György közgazdász.
Az egyik hír szerint tíz uniós tagállam, köztük Magyarország törvényhozása „sárga lap” felmutatásával próbálja visszavonatni az Európai Bizottságnak a kiküldött munkavállalókról szóló irányelv módosítására vonatkozó javaslatát. A brüsszeli javaslat értelmében a munkabér és a munkafeltételek terén a kiküldetésben lévő munkavállalókra ugyanazok a szabályok vonatkoznának, mint a helyi munkavállalókra, azaz ugyanazon munkáért a helyivel megegyező bért és juttatásokat kívánnak előírni a számukra. Jelenleg ugyanis a kiküldő munkáltató nem köteles a fogadó országban érvényes minimálbérnél többet fizetni a kiküldött kelet-európai munkavállalónak.
Egy másik friss hír szerint ukrajnai szakmunkásokra alapozna a magyar építőipar és létszámkontingens kijelölését kéri ebből a célból a kormánytól. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) – a Magyar Idők értesülése szerint- az építőipar munkaerőhiányára hivatkozva Ukrajnával olyan megállapodás kidolgozását szorgalmazza, amely alapján vállalkozási szerződéses konstrukcióban keleti szomszédunktól éves átlagban akár háromezer főt lehetne kiküldeni Magyarországra átmeneti munkavégzésre. A kiküldött munkavállalók bérezésének meg kellene felelnie a magyarországi bérezési feltételeknek.
Nos, nézzünk utána, mi is húzódik meg a két hír hátterében.
Az első hír szerint a Kelet-Európából exportált munkavállalóknak a kelet-európai parlamentek szerint – azonos munkafeladat ellátása esetén is- alacsonyabb bérrel kellene megelégedniük, mint kollégáiknak. Az említett vállalkozók piaci háttérbe szorítása miatt aggódó parlamenti lobbisták arról azonban már nem szólnak, hogy a kinti szinthez képest nyomott béreken történő foglalkoztatás mekkora haszonnal jár a kiküldő munkáltatók számára és mekkora bérelőnnyel (a hazaihoz képest) az érintett munkavállalóknak?
A második hír szerint a kiküldött, vagy egyszerűen külföldön nagy számban munkát vállaló hazai építőipari dolgozókat ukrán munkásokkal kellene pótolni, úgy, hogy azok bérezése megfeleljen a hazai bérezési feltételeknek. Hogy mit jelent ez a „megfelelés”, csak sejteni lehet abból az igényből, amit a magyar munkáltatók várnak el az általuk nyugatra kiküldött munkavállalók esetében. Nyilvánvalóan azt, hogy az ukrán munkások a magyar minimálbér szintjén, vagy annak közelében kapják meg a javadalmazásukat, hiszen így lehetnek az ukránok különösen vonzó alvállalkozók magyar megbízóik számára.
Miről is szól tehát a nagy kelet-európai összefogás? Arról, hogy a keleti-európai munkavállalók minél olcsóbban legyenek foglalkoztathatók külföldön és idehaza egyaránt, valamint arról, hogy a kiküldött munkavállalókat foglalkoztató kelet-európai alvállalkozók és az őket megbízó nyugat európai fővállalkozók minél magasabb haszonra tegyenek szert a regionális bérkülönbségek lefölözése révén. Megbízható adatok hiányában is valószínűsíthető, hogy a regionális munkamegosztásból adódó előnyök ma igen egyenlőtlenül oszlanak meg a tőke és a munka képviselői között, hiszen hasznok elosztása felett egyoldalúan a munkáltatók rendelkeznek. A kiküldő cégekre ugyanis még az átlagosnál is gyengébb munkavállalói érdekképviseleti (szakszervezeti, üzemi tanácsi) aktivitás jellemző. Minden bizonnyal ennek a nagyon egyoldalú osztozkodásnak a következményeit elégelték meg a fogadó országok kis-és közepes vállalkozói, és nem utolsósorban az ottani munkavállalói érdekképviseletek.
Az európai ajánlásnak sárga lapot felmutatni kívánó döntéshozók figyelmébe ajánlom, hogy a kiküldött munkavállalók „túlzottan gáláns” bérezése elleni fellépés mellett fontolják meg a kiküldetéssel kapcsolatos hazai jogszabályok felülvizsgálatát is. Így például azt, hogy minimális sztenderdeket kellene előírni a kiküldő vállalatok számára a külföldi foglalkoztatást megelőző képzési feladatokra (mindenekelőtt a nyelvi képzés és a külföldi munkavállalással kapcsolatos munkajogi-adózási, társadalombiztosítási ismeretek terén), a lakhatási minimum feltételekre, illetve a lakhatással, a munkába járással kapcsolatos juttatások minimumára, a szociális ellátási kötelezettségek teljesítésére (mindenekelőtt a foglalkozás egészségügyi ellátás terén). E minimum sztenderdek betartását a hazai munkaügyi hatóságoknak, a külföldi munkaügyi társhatóságokkal szoros együttműködésben kellene ellenőrizniük. A kelet-európai kiküldött munkások – nemcsak kinti mércével - megalázó munka- és életkörülményeiről nemegyszer számolnak be a nyugat-európai szakszervezeti kollégák. Bőven lenne ezért a felsorolt területeken tennivaló. Meggyőződésünk, hogy ezek elfogadása, érvényesítése esetén a bérezéssel, munkáltatói juttatásokkal kapcsolatos konfliktusok sem éleződtek volna, vagy éleződnének ki ilyen mértlében. Megfontolandónak tartjuk ezért, hogy a sárgalap felmutatása mellett e követelmények érvényesítését is fontolják meg a magyar parlamenti és európai parlamenti képviselők és tűzzék őket az európai szabályozás napirendjére.
Bízunk továbbá abban, hogy a kormányzati döntéshozók legalább az ÉVOSZ javaslatának mérlegelése során kikérik az érintett munkavállalói érdekképviseletek véleményét. Ennek kapcsán is van néhány javaslatunk, amelyeket – az ukrán munkaerőimport felfuttatása előtt, de legalábbis azzal párhuzamosan - célszerű lenne megfontolni. Csak felsorolás szerűen jelezve ezeket:
· a közmunkában foglalkoztatottak aktívabb bevonása a piaci munkavállalásba,
· a fekete foglalkoztatással erősen fertőzött építőiparban a munka- és foglalkoztatási feltételek szigorúbb ellenőrzése,
· a hazai építőipari bérek közelítése a kiküldetéssel foglalkoztatott munkavállalók béréhez,
· az országon belüli munkaerő mobilitás (lakhatás, közlekedés) feltételeinek a jelentős javítása.
2016 május 16.
Lajtai György közgazdász
