A munkahelyi diszkrimináció valódi problémát jelent ma Magyarországon, és  felszámolása igen sok nehézségbe ütközik. A munkavállalók általában tartanak a munkáltatóktól, a munkahelyük elvesztésétől, így inkább elszenvedik a hátrányos megkülönböztetést, és inkább hallgatnak, mintsem a jogot állítanák maguk mellé – írja a munkajog.hu.

Mt. és egyenlő bánásmód

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 12.§ - a rögzíti, hogy a munkaviszonnyal, így különösen a munka díjazásával kapcsolatban az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani. E követelmény megsértésének orvoslása nem járhat más munkavállaló jogának megsértésével vagy csorbításával. Az egyenlő bánásmód követelményrendszerén belül tehát kiemelt szerepe van a munka díjazásával összefüggő bármilyen jellegű és tartalmú diszkrimináció megakadályozásának. Ez a megkülönböztetett szerep az új Mt.- vel (2012. évi I. törvény) került be a diszkrimináció tilalmi körébe, ugyanis a „régi” Mt. még csak általánosságban tartalmazta az egyenlő bánásmód követelményét.

Az egyenlő, illetve egyenlő értékűnek minősített munkáért egyenlő bér elve hangsúlyozottan jelen van a közösségi jogban is. Az egyenlő bánásmód követelménye tárgyában megszületett egyik első irányelv [75/117/EGK] rendelkezett először részletesen az egyenlő munka kritériumrendszeréről, valamint határozta meg részletesen a bér fogalmát. Ezek a fogalmak és a kapcsolódó követelmények jelennek meg a Parlament és a Tanács 2006/54/EK irányelvében, amely a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szól.

A 12. § (2) és (3) bekezdése a vonatkozó irányelvek tartalmának megfelelően - továbbá arra tekintettel, hogy az egyenlő bánásmód követelménye tágabb, mint a nemek közötti diszkrimináció kérdése - rendelkezik a munkabér fogalmáról, valamint a munka egyenlő mértéke megállapításának kritériumáról. Eszerint munkabérnek minősül minden, a munkaviszony alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli és természetbeni juttatás és a munka egyenlő értékének megállapításánál különösen az elvégzett munka természetét, minőségét, mennyiségét, a munkakörülményeket, a szükséges szakképzettséget, fizikai vagy szellemi erőfeszítést, tapasztalatot, felelősséget, a munkaerő-piaci viszonyokat kell figyelembe venni.

Az egyenlő bánásmód követelménye tehát a munkajogban meghatározó jelentőségű. Ezt a követelményt azonban 2003. óta külön törvény szabályozza, egységesen a gazdasági és szociális viszonyok valamennyi területére kiterjedően. Ez az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény, amely összesen húszféle diszkriminációra okot adó tulajdonságot sorol fel. Ilyen például a faji hovatartozás, egészségi állapot, anyaság (terhesség) vagy apaság, foglalkoztatási jogviszonynak vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonynak részmunkaidős jellege, illetve határozott időtartama, vagy épp a nemi identitás.(A „faj” értelmezése a nemzetközi joggyakorlatban - ahonnan bekerült a magyar jogrendbe - eltér a „faj” szó magyar nyelvben betöltött szerepétől. Az EU Kvalifikációs Irányelve szerint a faj fogalma magában foglalja különösen a bőrszín, származás, illetve meghatározott etnikai csoporthoz való tartozás szempontjait - olvasható a Magyar Helsinki Bizottság elemzésében. A szerk megjegyzése.)

A törvény szerint hátrányos megkülönböztetésnek minősül minden olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt személyi kvalitása miatt kedvezőtlenebb bánásmódban részesül, mint más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport. 

Már a kiválasztás sem lehet diszkriminatív

A munkahelyi diszkrimináció fogalmának hallatán általában mindenki a tényleges munkavégzés közbeni hátrányos megkülönböztetésre gondol, azonban a munkáltatónak nem csupán az alkalmazásában álló dolgozókkal kell egyenlő bánásmódot tanúsítania. Fontos, hogy már az interjú, azaz a kiválasztás során figyelemmel legyen arra, hogy ne utasítsa el a pályázót csupán azért, mert számára nem szimpatikus tulajdonsággal (például faji hovatartozás, családi állapot, szexuális orientáció, stb.) rendelkezik.
Azonban számos esetben maguk az állásra jelentkezők sincsenek tisztában azzal, hogy a jelenlegi jogi környezet szigorúan szabályozza az egyenlő bánásmód követelményének megvalósulását. Sok esetben már az álláshirdetés is magában hordozza a hátrányos megkülönböztetést, például nemre vagy korra vonatkozó megkülönböztetést, pedig ez ugyanúgy tiltott, mint az interjúztatás, vagy a munkabér megállapítása során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés.

A bér és előmenetel során is fontos az egyenlő bánásmód

Ahogy a munkaerő felvételénél, úgy a foglalkoztatás ideje alatt is meg kell felelni az egyenlő bánásmód követelményének. Vagyis nem alkotható olyan bérrendszer, vagy ösztönzési rendszer, amely munkavállalók bizonyos csoportjait hátrányosan különbözteti meg másokhoz képest. A személyi alapbérek megállapítása körében gyakori hiba a munkáltatók részéről, hogy az azonos képzettséggel és tapasztalattal rendelkező női munkavállalók sok esetben ugyanazért a munkáért kevesebb bért kapnak, mint férfi kollégáik, de előfordul az is, hogy ugyanazon munkakörben dolgozók között súlyos bérfeszültség alakul ki különböző okok miatt.

Az egyenlő bánásmód követelménye a cégen belüli karrier vonatkozásában sem szokott több esetben érvényesülni. Ugyanis számos alkalommal a munkáltató nem objektív alapon dönt az előmenetelről, hanem bizonyos csoportokat már előre elzár egy adott pozíció betöltésétől. Ilyen általában a női munkaerő, a kisebbséghez tartozó dolgozó, de akár az állapotosság is lehet ilyen hátráltató diszkriminatív tényező.

A fentieken felül a dolgozók jutalmazása és ösztönzése terén is figyelemmel kel lenni az egyenlő bánásmódra, valamint amennyiben munkabér helyett jutalék kerül megfizetésre, akkor azonos munkateljesítményért azonos jutalékot kell megállapítani.

Van amikor megengedett a megkülönböztetés

Előfordulnak olyan speciális helyzetek, amikor indokolt, hogy a munkáltató különbséget tegyen helyzetük, tulajdonságuk, jellemzőjük alapján a munkavállalók között, ezért nem minősül az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének, ha az a munka jellege vagy természete alapján indokolt, az alkalmazásnál számba vehető minden lényeges és jogszerű feltételre alapított arányos megkülönböztetés. Eszerint tehát vannak olyan esetek, amikor bár a megkülönböztetés fennáll, mégis kivételt jelent a tiltás alól valamilyen szempontból. Nem hátrányos megkülönböztetés például, ha egy női ruhákat reklámozó céghez csak fiatal lányokat vesznek fel fotómodellnek. Ebben az esetben a munkáltató intézkedése jogszerű, mert logikus érvek szólnak amellett, hogy nőt vegyen fel.

Hasonló megítélés alá esik az az eset is, amikor légiutas kísérőnek jelentkező pályázótól megköveteli a munkáltató, hogy bizonyos magasságot elérjen. Ezt a megkülönböztetést ugyanis utasbiztonsági szempontok indokolják, tehát egy ilyen irányú hirdetés kivételként megállja a helyét. Továbbá a csökkent munkaképességű munkavállalók alkalmazására vonatkozó eltérő feltételek sem bizonyulnak diszkriminatívnak, mivel a munkajogi szabályok is kedvezményeket adnak csökkent munkaképességűek foglalkoztatása esetén. 

Az egyenlő bánásmód törvény lehetővé teszi azt is, ha vallási vagy más világnézeti meggyőződésen, illetve nemzeti vagy etnikai hovatartozáson alapuló, a szervezet jellegét alapvetően meghatározó szellemiségből közvetlenül adódó, az adott foglalkozási tevékenység természete vagy gyakorlásának körülményei miatt indokolt, arányos és valós foglalkoztatási követelményen alapuló megkülönböztetés történik a foglalkoztatás során. Eszerint egy egyházi oktatási intézmény bizonyos álláshelyek betöltésénél előnyben részesítheti az adott felekezethez tartozó személyt, amennyiben az állás betöltéséhez indokolt és valós az erre vonatkozó igény. Egy ilyen intézmény esetében tehát egy hittantanár alkalmazásakor el lehet tekinteni az egyenlő bánásmód követelményének betartásától, ha csak meghatározott vallású személyt alkalmaznak, de egy portás esetén ez nem indokolt.

Forrás: munkajog.hu