Annyira kevés pénzt hoz olvasóinknak a januári 1,6 százalékos nyugdíjemelés, hogy ki se számolták még. Pedig az államtitkár és a szakértő szerint is visszakapták az elvett 13. havi járandóságot – írja a delmagyar.hu.

– Hallottam, hogy 1,6 százalékkal emelkedik a nyugdíj, de az olyan kevés, hogy nem is számoltam ki, mennyivel fogok januárban többet kapni – mondta Papp Tiborné az Olajbányász téri piacon. A rokkantnyugdíjas asszony 70 ezer forintos ellátása, kiszámoltuk, 1120 forinttal növekszik. Azt mondta, ennyiért legfeljebb egy kiló disznóhúst kap, vagyis nem szalad vele messzire. Azt kérdezte: Európa legmagasabb, 27 százalékos áfája helyett nem érdemelnének meg inkább 20-at vagy még alacsonyabbat? 

   Szerinte 5000 forint emelést már érzékelni lehetne, mert kisnyugdíjakat hiába toldanak meg 1-2 százalékokkal. De ezt milliós fizetésből nem érzékeli az, aki kitalálja. Úgy emlékszik, Bajnai Gordon miniszterelnökségétől kezdve, vagyis 6 éve csökken drasztikusan a pénze, mert akkor elvették a 13. havi nyugdíjat. 

   Huszár Jánosnak 3040 forintot hoz a konyhára a nyugdíjnövelés, mert ő viszonylag magas nyugdíjat kap, 190 ezer forintot. Az árus azt is hozzátette viszont, hogy aprópénz, amit pluszban kap, főleg mert a felesége nyugdíja 60 ezer körüli, az ő emelése szabad szemmel nem is látszik majd. Megjegyezte, piacozni tehát továbbra is fog, mert a gyerekeknek kell a segítség. Egy vevője csak legyintett, az ő 103 ezres nyugdíja 1648 forinttal „ugrik meg", ez két gyerek és két unoka mellett csak a nyugdíjszelvényen fog meglátszódni.

   Januártól összesen több mint húsz járandóság emelkedik 1,6 százalékkal. Így az öregségi, az özvegyi, a szülői nyugdíj, az árvaellátás, a baleseti hozzátartozói nyugellátás, a szolgálati járandóság, a korhatár előtti, a rokkantsági és a rehabilitációs ellátás, a fogyatékossági támogatás, a vakok személyi járadéka. A rokkantsági járadék januártól érvényes havi összege 34 ezer 475 forint lesz. Januárban már az emelt összegeket kapják kézhez az érintettek. Ha valakinek egyszerre több, emelendő ellátást folyósítanak, jogszabály szerint az ellátásokat külön-külön kell emelni. A saját jogú nyugellátás és az özvegyi nyugdíj, baleseti özvegyi nyugdíj januártól havi 86 ezer 335 forintig folyósítható együtt. Az emelés 2,6 millió embert érint. Ebből nyugdíjas volt januárban – a nyugdíjfolyósító adatai szerint – 2 millió fő, akinek több mint fele havi 100 ezer forintnál kevesebb pénzből él. Sőt 70 ezer nyugdíjas 50 ezer alatti nyugdíjat oszt be. Az öregségi nyugdíj legkisebb összege pedig hét éve változatlanul 28 ezer 500 forint. 

Szép lassan visszaadják a szocialisták által elvett 13. havi nyugdíjat, hiszen az elmúlt négy év alatt 8,6 százalékkal nőtt az ellátások vásárlóértéke. Sőt, a mostani 1,6 százalékos emeléssel meg is haladják azt – mondta az ATV műsorában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Simonovits András nyugdíjszakértő ugyancsak az ATV-n azt nyilatkozta, hogy Rétvári igazat mondott. A kormány 2013 és 2015 között rendszeresen felülbecsülte az inflációt, így összességében 8 százalékkal többel emelte a nyugdíjakat, mint amennyivel minimálisan kellett volna. Leegyszerűsítve valóban visszaadta a 13. havi nyugdíjat. Árnyalja a képet azonban, hogy ebben az emelésben csak azok részesültek, akik legalább három éve nyugdíjasok, a többiek nem.

Forrás: delmagyar.hu