A sztrájkot sem tartja kizártnak a Tescónál a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete.

Sáling József a szervezet elnöke az ATV Start című műsorában azt mondta: ha a jövő heti demonstráció nem éri el a célját, vagyis nem kapják meg a beígért béremelést, akkor akár sztrájkolhatnak is. Azután jelentették be a demonstrációt, miután a társaság bruttó 4 ezer forintos béremelést ajánlott dolgozóinak.

A Tesco szerint ezzel, valamint a januári emeléssel a béremelés 13 százalékos lesz több mint 13 ezer dolgozónál. A szakszervezet szerint azonban nagyobb emelésről volt szó korábban, ráadásul több ezer olyan dolgozó is van az áruház-láncnál, aki januárban semmilyen emelést nem kapott.

Forrás: atv.hu