A héten tovább folytatódtak a sztrájktárgyalások az ágazati reprezentatív szakszervezetek és stratégiai partnereik, valamint az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága között.
A felek az Ágazati Kollektív Szerződés (ÁKSZ) kiterjesztésével kapcsolatos NGM állásfoglalást követő feladataikban állapodtak meg. Így egyebek mellett abban, hogy az ÁKSZ korábban meghatározott pontjai közül a bérmegállapodásra és a béren kívüli juttatásokra vonatkozó elemekről júliusban folytatják az egyeztetéseket.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a fenntartásában lévő intézmények tekintetében 2016. második felétől átvállalta a szakdolgozók kamarai tagdíj fizetését, amelyet az idén is változatlanul folytat. Az év első két hónapja tekintetében már megtörtént a pénzügyi teljesítés – hangzott el az egyeztetésen. A tárgyalópartnerek örömmel nyugtázták, hogy miután a szakdolgozói kamarai tagdíjátvállalás - a tárgyalások eredményeként - az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) érintett dolgozóira is vonatkozik, az OMSZ megkezdte a 2016 második félévére befizetett tagdíjak visszatérítését dolgozóik számára.
A tárgyalópartnerek a 2016. szeptember 20-i megállapodásuk alapján ütemezték a még tárgyalanadó fejezeteket. Tovább folytatják a védőnők, mentősök, gazdasági-műszaki szolgáltatást nyújtó dolgozók helyzetének megtárgyalását, továbbá a munkavállalók egészséges és biztonságos munkavégzésének feltételeiről, illetve az őket megillető munkaruháról és védőruháról is egyeztetnek a továbbiakban. A tárgyalásokat július 11-én folytatják.
Forrás: EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárság